MotoGP

Zarco: „A Moto2 is egy lehetőség”

Bár szeretne jövőre is a MotoGP-ben szerepelni valamilyen módon, nem zárja ki azt sem a KTM-mel szerződést bontó francia, hogy visszatér a középső kategóriába, ahol korábban két vb-címet is szerzett.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A KTM hétfőn jelentette be, hogy a szezon végén közös megegyezéssel, a versenyző kérésére felbontják Johann Zarco szerződését, így a francia egyetlen idény után távozik az osztrákoktól, köszönhetően annak, hogy nem igazán tudott alkalmazkodni az RC16-oshoz. Zarco lehetőségei a MotoGP-ben maradásra meglehetősen limitáltak, hiszen egyedül az LCR Hondánál van hivatalosan szabad ülés, de ők is szinte biztosan hosszabbítanak Takaaki Nakagamival (legfeljebb az lehet a kérdés, milyen verziójú Hondát kap jövőre a japán).
 
A francia ennek ellenére sem tett le a maradásról, ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy visszatérjen a Moto2-be, ahol korábban kétszer is világbajnok lett. Arra a kérdésre, hogy továbbra is a MotoGP vb-cím megszerzése-e a végső célja, így felelt: „Teljes mértékben. Ez a célom, ahogy 2020-ra is az, hogy a MotoGP-ben szerepeljek egy jó csomaggal. Nem kell új motorozási szintre lelnem, hiszen az még megvan, nem veszett el az előző nyolc hónapban, de szeretnék visszakerülni az első helyezések közelébe, s aztán pedig lehetőleg harcolni a világbajnoki címért. A Moto2 is egy opció. Mondjuk úgy, hogy van A, B, C, de talán még D terv is. De még minden nagyon friss, hiszen hétfőn történt a bejelentés” – idézi szavait a Motorsport.com.
 
Érdekesség, hogy Zarco nem tett említést egy esetleges Superbike-világbajnoki kitérőről, pedig néhány hónapja felmerült, hogy a Hondához kerülhet – igaz, akkor azokat az értesüléseket baromságnak nevezte a motoros. Zarco még elmondta: békét érez magában a bejelentése óta, de azt is elismeri, hogy mások – például Pol Espargaro vagy épp Spielbergben Miguel Oliveira – jobban működésre tudták bírni a KTM versenygépét.
 
A fiatal versenyző egyébként nem számít feszültségre a csapattal az idény hátralévő részében: „Úgy vélem, nyugodt lesz a kapcsolatunk az év végéig, mert elmondtam nekik, hogy semmi bajom velük. Egyszerűen csak nem tudom elfogadni, hogy kis túlzással az utolsó helyeken tengődök, miközben jobbra lennék képes. Ezt korábban már bizonyítottam, de nem szeretnék hátradőlni a múlt eredményei miatt. Egyszerűen az a tűz, hogy a legjobb pozíciókért harcoljak, ott lobog bennem, s amíg megvan az a ritmusom és motivációm, nemcsak 2020 végén és 2021-ben szeretnék visszavágni, hanem már 2020-ban is!”

Fotó: Red Bull Content Pool


Hozzászólások