Magazin

Sebestyén Peti is csatlakozott a Pető Intézet különleges tanévnyitójához

Idén kilencedik alkalommal lepték meg különleges tanévnyitóval a gyerekeket a Pető intézetben. A „Négy kerékről két kerékre” elnevezésű jótékonysági motoros rendezvényen több ismert személyiség és motoros is részt vett, ehhez a csapathoz csatlakozott ismételten Sebestyén Péter 2017 után már második alkalommal.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A közel 100 kisdiák motorokkal és tuktukokkal járta körbe Budapest utcáit. A szülők szerint ez egy nagyszerű élmény a gyerekek számára, amelyből aztán heteken keresztül töltődnek és minden évben alig várják a szeptembert. A motorosok többsége már évek óta visszajár, a gyerekek mellett ez nekik is hatalmas élmény. A 100 motoros rendőri felvezetéssel vitte körbe a gyerekeket a belváros legszebb részein.

A MiniRing immár 6. éve vesz részt a rendezvényen Császár Klaudia szervezésében, Motoros Akadémiájuk révén.  A motoros instruktoraik mögé felülhettek a gyermekek, illetve Sebestyén Peti is az ő meghívásukra érkezett a közös motorozásra. Míg ők a városban motoroznak addig a Miniring csapata az intézet udvarán foglalkozott azokkal a gyermekekkel, akik a betegségük súlyossága miatt sajnos nem tudnak biztonságosan motorra ülni. 

A Supersport-világbajnokságon szereplő gyorsasági motoros, Sebestyén Peti utcai Honda Rebeljével nagy örömmel vett részt újra az eseményen: „Nagyon jól esett, hogy az a lány, akivel két éve motoroztam együtt, már az esemény előtt néhány nappal írt nekem, hogy nagyon szeretne ismét velem menni, nem gondoltam, hogy még emlékszik rám. Ennyi izgatottságot, mosolyt, örömöt, hálát és csodát ritkán látni egy helyen! Boldog vagyok, hogy részt vehettem a Négy kerékről két kerékre eseményen és motorozhattunk egyet a lányokkal-fiúkkal. Számomra is felejthetetlen élmény marad. Köszönöm a meghívást a Miniringnek, legközelebb is ott leszek!”

Forrás: Faster Promotion


Hozzászólások