MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Salom, Vinales vagy Rins? – a lehetetlen esélylatolgató

A ma 11 órakor elrajtoló Moto3-as valenciai futamnak három spanyol versenyző szinte teljesen azonos világbajnoki esélyekkel vág neki. Bármelyikük is nyeri a futamot, az biztosan világbajnok lesz. Hogy melyikük lesz a végső befutó, azt csak találgatni lehet, hiszen mint tudjuk, a Moto3-as futamokon sokszor körönként szokott változni az éllovas kiléte.
Borbás Bálint 2013.11.10. 10:10:28
Olvasási idő: 6 perc
Mi most mégis vállalkozunk a lehetetlenre, és megpróbáljuk a különböző érvek mentén számba venni, ki lehet a Moto3-as vb-cím fő favoritja. Luis Salom? Maverick Vinales? Vagy Alex Rins?

A rutin és az évek – Luis Salom

Luis Salomnak ez az ötödik éve a világbajnokságon, szemben Vinales harmadik és Rins második idényével. Salom 22 éves, míg ellenfelei közül Vinales 18., Rins 17. életévében jár. 4-5 év korkülönbség, ennyivel több élet- és versenytapasztalat ebben a korban még nagyon sokat számíthat, főleg egy ilyen kiélezett bajnoki véghajrában.
 
A fiatalos hév és a veszítenivaló hiánya – Alex Rins

Ami egyik oldalon előny, az a másik oldalon hátrány. Igaz, hogy Salom több rutinja adott esetben előny lehet az idegtépő valenciai verseny során, de legalább ugyanekkora előnyt jelenthet az, hogy kinek mennyi veszítenivalója van. Salomtól várják a sikert, hiszen tavaly 2. lett a bajnokságban, és mivel az akkori bajnok, Sandro Cortese azóta feljebb lépett a Moto2-be, így ennek az évnek Salom vágott neki a fő esélyeseként. Ha nyer, az – már csak koránál és rutinjánál fogva is – sokkal inkább lesz papírforma, mint meglepetés. Ugyanez elmondható Vinalesről is, hiszen vele is mindenki egyértelmű esélyesként számolt az év elején. Az előző két évet (a 125-ben, illetve a Moto3-ban) egyaránt az összetett pontverseny 3. helyén zárta, és alighanem kínos és frusztráló lenne neki megint ilyen kevéssel lemaradni a bajnoki címről, ez akár komoly nyomást is helyezhet a vállára. Rinsnek ezzel szemben semmi veszítenivalója nincs. Ő a legfiatalabb közülük, ez még csak a második éve a világbajnokságon, tavaly 5. lett, a legkevesebben tőle várták azt, hogy az év utolsó futama előtt még esélye lesz a bajnoki címre. Fiatalság, bolondság! Az is előny lehet, ha ő meri a legtöbbet bevállalni és kockáztatni, egészen addig, amíg nem hibázik.

A megbízhatóság – Maverick Vinales

Ő az ebből a hármasból, aki egy futamon sem bukott még az idei évben, és minden versenyt a top5-ben zárt. Futamot jóval kevesebbet (2) nyert mind Salomnál (7), mind pedig Rinsnél (6), ám dobogóra mégis ő állt fel közülük a legtöbbször (14-szer, szemben Rins 13 és Salom 12 dobogós helyezésével). Ha nem a gyorsaság fog dönteni a végén, hanem az, hogy ki bírja jobban idegekkel, és ki nem hibázik, akkor ő lehet a befutó.
 
A gyorsaság – Luis Salom és Alex Rins

Színtiszta tempó és gyorsaság tekintetében idén ők ketten magasodnak ki a mezőnyből. Vinales is szorosan ott van a nyomukban, de általában ő egy lépés távolságból figyeli az eseményeket. Amikor nem hibáztak, ők is mindig a top5-ben végeztek. Ha Valenciában nem rontanak, akkor a legnagyobb eséllyel kettőjük közül kerülhet ki a végső győztes. Viszont pechjükre ketten vannak nagyon gyorsak, és egymás ellen is kell küzdeniük. Ez az általában a megbízhatóan a második sorban érkező Vinales malmára hajthatja a vizet adott esetben, viszont az ő sorsuk inkább van a saját kezükben, mint Vinalesé.
 
A nem várt utolsó esély – Maverick Vinales

Vinales lényegében ajándékba kapta riválisaitól, hogy még mindig harcban van a világbajnoki címért. Legutóbb, Motegiben Salom és Rins is hibázott, Vinales nagyrészt ennek köszönheti, hogy csak két pont a lemaradása az összetettben. Ez lélektanilag komoly lökést adhat neki, hiszen korábban már kezdhetett lemondani a bajnoki címről, most viszont újra itt a nagy esély.

A csapattárs – Alex Rins

Alex Marquez személyében Rinsnek van a legerősebb csapattársa, aki jó eséllyel az élen haladó bollyal tud majd tartani, és adott esetben segíteni tudja őt. Talán Salom csapattársa, Zulfahmi Khairuddin is elkaphatja a sor végét, de neki erre már valamivel kevesebb esélye lesz, Vinales pedig Ana Carasco segítségére aligha számíthat, hacsak nem él a rajt előtt valami figyelemelterelő hadművelettel a mezőny hölgyversenyzője.
 
A pole pozíció – Alex Rins

Az időmérőn ő nyerte a párharcot, 16 ezredmásodperccel megelőzve Salomot, de a Moto3 versenyeit ismerve ennek valószínűleg csak az első kanyarig lesz jelentősége, utána alighanem körről körre változni fog az éllovas kiléte. Mindenesetre a futamnak Rins vág neki úgy, hogy a verseny aktuális állása szerint ő tekinthető virtuális világbajnoknak. Aztán, hogy ez hány méterig lesz így, azt a futamon meglátjuk. Rins mindenesetre idén mindkét kiesését a pole pozícióból indulva követte el – Jerezben és Motegiben is az élről rajtolva bukott. Ha most megtalálja a határokat, és a nagy tét ellenére képes nem túllépni azokat, akkor talán ő lehet a legnagyobb favoritja a versenynek.

A pontállás – Luis Salom

Nem elhanyagolható tényező, hogy a bajnokság éllovasaként Salom kezdi a futamot. Ha hármójuk közül valaki nyer, akkor ez teljesen jelentőségét veszti, mert ebben az esetben biztosan a futamgyőztes lenne a világbajnok. Ha viszont másvalaki viszi el a nagy pontokat, akkor Salom néhány pontos előnye is felértékelődhet. Ha ne adj’Isten mindhárman buknának, értelemszerűen akkor is Salom lenne a bajnok.
 
A sokat látott szakértői szemek – Alex Rins

Pörneczi Béla 75 éves, Szabó II. László hajdani nagy segítője és jó barátja volt annak idején. Az évek során összesen 12 világbajnoki versenyhelyszínen járt, Juhász Károly és a többi magyar versenyző eredményeit és pályafutását is közelről figyelte, ült egy asztalnál Giacomo Agostinivel, és amióta az eszét tudja, követi a gyorsasági-motoros világbajnokság történéseit. Jelenleg Németországban él, és a P1race.hu törzsolvasója. Sok mindent látott már az évek során, és szerinte valamiért Rins lesz a befutó. Benne látja valahogy a legtöbb spirituszt, a legtöbb tehetséget, a legtöbb olyan adottságot, amire születni kell. Ez csak egy megérzés, de azok a szemek sokat láttak, és ritkán tévedtek, úgyhogy ez is egy érv. Meglátjuk, beigazolódik-e.  
Borbás Bálint
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast