MotoGP

Rins: Az első győzelem valóra vált álom volt, a Marquez elleni extázist okozott

Két futamot is nyert idén a Suzuki spanyolja, és az utolsó futamig harcban volt a vb-dobogóért, így összességében elégedetten is értékelte a 2019-es évét.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Alex Rins már 2018-ban is felhívta magára a figyelmet dobogós helyezéseivel, idén pedig már a harmadik futamon megszerezte első sikerét a MotoGP-ben – még ha ehhez kellett is Marc Marquez austini bukása. Ezt követően még egyszer nyert 2019-ben, s végül összetettben a negyedik helyen végzett, így összességében elégedetten értékelte idei szezonját a Suzuki által készített interjúban: „A fő pozitívumok a győzelmeink voltak. De ide vehetjük a jerezi dobogót és a szezon során gyűjtött tapasztalatokat is. Ami a rossz dolgokat illeti: a bukásokat és a hibákat emelnék ki. Persze furcsa mód azokra is lehet pozitívumként tekinteni, hiszen tanulhatunk belőlük, és ezáltal fejlődhetünk.”

De vajon számított-e ilyen produkcióra az idény előtt a spanyol? „Jó eredményekre és az első MotoGP-s győzelmemre számítottam az erős 2018-as idény után. Végül két fontos győzelmet arattunk, az austini pedig az első volt számomra a királykategóriában! Silverstone-ban pedig Marquezt sikerült megelőznöm az utolsó kanyarban, az is hihetetlen volt. De rengeteget tanultunk, csapatként is fejlődtünk, lépésről lépésre javítottunk a motoron is, szóval a bukások ellenére is elég jó évet zártunk.”
Rins aztán felidézte az Amerikai Nagydíjon aratott első MotoGP-s győzelmét: „Elképesztő volt. Emlékszem, hogy négy körrel a vége előtt előztem meg Valentinót, utána pedig a határon mentem, így nem adtam esélyt neki a visszaelőzésre. Az utolsó körben is sikerült megőriznem a koncentrációmat, pedig kicsit ideges voltam, a célvonalon áthaladva pedig ki is törtek belőlem az érzelmek, és láttam, ahogy a csapat pedig felmászott a bokszutca falára. Különleges és felejthetetlen pillanat volt: klisének hangzik, de tényleg egy álmom vált valóra.”

Természetesen a 13 ezredes előnnyel megszerzett silverstone-i sikerről is beszélt a fiatal motoros: „Hihetetlen volt! Marquez ellen harcolni mindig nehéz. Nagyon jól emlékszem arra a futamra: a mögötte megtett körök során tanulmányoztam az erősségeit és a gyengeségeit, próbáltam felmérni, hol kínálkozik a legjobb lehetőség az előzésre, és végül az utolsó kanyarban, néhány centiméterrel, néhány ezredmásodperccel győztem le őt! Nehéz lenne leírni azt a pillanatot, nem is szimplán örültem, hanem inkább eksztázisban voltam.”

Arra a kérdésre, hogy tízes skálán hányasra értékelné a 2019-es idényét, így felelt Rins: „8 és fél pontot adnék magamnak, mivel háromszor is buktam, és nem tudtam tökéletes szezont összerakni” – mondta el a versenyző, aki a 2020-as várakozásokról és célkitűzésekről így nyilatkozott: „Már egy ideje dolgozik a Suzuki az új motorspecifikáción, és érezzük is a különbséget. Igyekszünk a kigyorsítás és a végsebesség terén javulni. A magam részéről szeretnék kiegyensúlyozottabb lenni a versenyeken, és kevesebbszer bukni. Ami a célokat illeti: egyértelműen megpróbálunk több futamot nyerni és a lehető legtöbbször dobogóra állni. Aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”

Fotó: Suzuki Racing


Hozzászólások