Superbike

Rea hatalmas előnnyel zárta a jerezi tesztet

Az ötszörös világbajnok elsőségével ért véget a 2019-es esztendő utolsó gyakorlása: a kawasakis közel kilenc tizeddel utasította maga mögé a yamahás Loris Bazt és Michael van der Markot.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Pénteken folytatódott és egyben zárult is a Superbike-világbajnokság idei utolsó tesztje Jerezben. Sokáig kiélezett „csata” zajlott az első helyért a Kawasaki és a Yamaha között, a nap legvégén viszont Jonathan Rea egy elképesztő, 1:38,397-es kört repesztett (ezzel az ötszörös világbajnok a hét eleji MotoGP-teszten is a 13. helyet érte volna el), ezzel pedig közel kilenc tizedet osztott ki üldözőinek.
Akik közül most Loris Baz szerezte meg a második helyet a Ten Kate Yamahával, hét ezreddel felülmúlva márkatársát, Michael van der Markot, akinek egy műszaki problémával is meggyűlt a baja a második nap során: a holland olajat folyatott a pályára, amelyen ő maga, valamint Federico Caricasulo és a Supersport-vb-t képviselő Andrea Locatelli is elcsúszott, piros zászlós megszakítást kiváltva. Hármójukat Alex Lowes követte a sorban a másik gyári Kawasakival, majd jött legjobb ducatisként Scott Redding, valamint a BMW-s Tom Sykes.
A csütörtökön még másodikként záró Toprak Razgatlioglu ezúttal hetedik lett, míg a top 10-be a Yamaha munkáját segítő Niccolo Canepa, valamint Redding és Sykes csapattársai, Chaz Davies és Eugene Laverty fértek még be. Rajtuk kívül még a Puccetti Kawasakinál szereplő Xavi Fores, a Barni Ducatinál a sérült Leon Camiert helyettesítő Michele Pirro, a GRT Yamaha duója, Caricasulo és Garrett Gerloff, valamint a Pedercininél visszatérő Lorenzo Savadori volt még jelen Spanyolországban.
Természetesen – ahogy az már a fentiekből is kiderült – ezúttal is volt néhány WSSP-s alakulat is az Angel Nietóról elnevezett jerezi pályán. Közülük a már említett Locatelli volt most a leggyorsabb a Bardahl Yamahával, megelőzve a puccettis Phillip Öttlt, azaz a két újonc szemlátomást gyorsan belerázódott a sorozatba. Randy Krummenacher harmadik lett az MV Agustával, míg a Team Toth Yamaháján ülő Loris Cresson zárta a sort – a belga annak ellenére gurult ma pályára, hogy az első napon elszenvedett egy nagy bukást. A WSBK-mezőny január 21-én, egy újabb jerezi teszt keretében ébred majd fel téli álmából.
 
A pénteki tesztnap időeredményei:
1. sbk Jonathan REA Kawasaki Racing Team 1:38.397     61
2. sbk Loris BAZ Ten Kate Yamaha 1:39.280 0.883 0.883 83
3. sbk Michael VAN DER MARK Pata Yamaha 1:39.287 0.890 0.007 79
4. sbk Alex LOWES Kawasaki Racing Team 1:39.400 1.003 0.113 79
5. sbk Scott REDDING Aruba.it Ducati 1:39.466 1.069 0.066 70
6. sbk Tom SYKES BMW Motorrad WorldSBK Team 1:39.587 1.190 0.121 65
7. sbk Toprak RAZGATLIOGLU Pata Yamaha 1:39.634 1.237 0.047 72
8. sbk Niccolo CANEPA Pata Yamaha 1:39.967 1.570 0.333 57
9. sbk Chaz DAVIES Aruba.it Ducati 1:40.000 1.603 0.033 77
10. sbk Eugene LAVERTY BMW Motorrad WorldSBK Team 1:40.328 1.931 0.328 65
11. sbk Xavi FORES Puccetti Kawasaki 1:40.356 1.959 0.028 52
12. sbk Michele PIRRO Barni Ducati 1:40.427 2.030 0.071 38
13. sbk Federico CARICASULO GRT Yamaha 1:40.613 2.216 0.186 52
14. sbk Garrett GERLOFF GRT Yamaha 1:40.714 2.317 0.101 81
15. sbk Lorenzo SAVADORI Pedercini Kawasaki 1:40.946 2.549 0.232 68
16. ssp Andrea LOCATELLI Bardahl Yamaha 1:42.683 4.286 0.654 44
17. ssp Philipp ÖTTL Puccetti Kawasaki 1:42.729 4.332 0.046 62
18. ssp Randy KRUMMENACHER MV Agusta 1:42.743 4.346 0.014 31
19. ssp Steven ODENDAAL EAB Ten Kate Yamaha 1:43.090 4.693 0.347 88
20. ssp Hannes SOOMER Kallio Racing Yamaha 1:43.262 4.865 0.172 39
21. ssp Federico FULIGNI MV Agusta 1:43.311 4.914 0.049 88
22. ssp Isaac VIÑALES Kallio Racing Yamaha 1:43.366 4.969 0.055 43
23. ssp Can ONCU Turkish Racing Kawasaki 1:44.779 6.382 1.413 73
24. ssp Loris CRESSON Team Toth Yamaha 1:45.621 7.224 0.842 39
 
Fotó: WorldSBK Media


Hozzászólások