MotoGP

Pol Espargaro szerint megérte három pontért visszatérni

Alig két héttel az aragóniai csuklótörését követően állt rajthoz Buriramban a spanyol, aki így is újfent a legjobb KTM-esként ért célba.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Pol Espargaro az Aragóniai Nagydíj negyedik szabadedzésén bukott nagyot és szenvedett csuklótörést, amely miatt azt a versenyt ki is kellett hagynia. A spanyol motoros két héttel a műtétje után viszont már ott volt a mezőnyben Thaiföldön, ahol a sérülése ellenére bejutott a Q2-be, a futamon pedig a 13. helyen futott be.

„Nyilván nem éreztem a legjobban magam a verseny alatt, de a körülményekhez képest, amelyek szerintem a legkeményebbek az egész szezon során, nem is kérhettem volna többet ennél a helyezésnél és az elsőhöz képest ekkora lemaradásnál. Ha valaki megkérdezte volna, hogy elérhető-e ez a másfél héttel korábbi műtétem után, akkor azt mondtam volna, hogy lehetetlen, de mégis megcsináltuk” – nyilatkozta Espargaro a Motorsport.com hasábjain.

Arra a kérdésre, hogy megérte-e a három vb-pont miatt a korai visszatérés, így felelt a KTM-es: „Végső soron a három pont elég sok. Tavaly igencsak elégedettek voltunk a három ponttal, most úgy tűnhet, hogy ez nem elég, de gyerünk már… Ahhoz képest, hogyan voltam a hétvége folyamán, és hogy még mindig öltések vannak a kezemen, elég jó ez a helyezés.”

Espargaro elmondhatja magáról, hogy a kihagyott aragóniai futamot leszámítva csak Ausztriában nem ő lett a legjobb házon belül, ott viszont műszaki hiba miatt esett ki. Minderről így beszélt a spanyol: „Tény, hogy magabiztosan érzem magam a nyeregben, jól motorozom. Úgy érzem, ez az én motorom, és hogy őszinte legyek, élvezem a motorozást a KTM-mel. Nyilván nem ez a legjobb gép a rajtrácson, még mindig fejlesztjük a motort, de nagyon-nagyon jó szinten állunk vele, csak tovább kell dolgoznunk. De itt mindenki komoly munkát végez, az előttünk végző versenyzők is.”

Fotó: KTM Images


Hozzászólások