MotoGP

Nakagami: „Ha lett volna még egy kör…”

Az LCR Honda japán versenyzője remekül teljesített Austinban, hiszen az idei szezon harmadik futamán a bekerült a legjobb tíz közé. Ezzel együtt Nakagami nem volt teljesen elégedett, mert úgy érzi, ha lett volna még legalább egy környi ideje, akár nyolcadikként is leinthették volna.
Abszolút nem fut eddig rossz szezont a 2019-es MotoGP idényben az LCR Honda japán pilótája, ugyanis Takaaki Nakagami jelenleg a hetedik helyen áll 22 ponttal összetettben, ráadásul Austinban újra a legjobb tízben tudott végezni – ebben az idényben háromból harmadszor –, annak ellenére, hogy az időmérőn csak a 15. rajtkockát tudta megszerezni. Ennek ellenére nem volt teljesen elégedett a futam alakulásával.

„Nem vettem rossz rajtot, de az első kanyarhoz érve Lorenzót követtem, ami hiba volt, és ennek köszönhetően visszaestem. Beletelt egy kis időbe, míg felvettem a versenytempót, ám a sebességem lehetett volna magasabb is. A verseny első felében csak arra törekedtem, hogy tartsam a lépést, majd amikor előlem többen is elestek, előrébb kerültem, de úgy javult a helyzetem, hogy szinte semmit sem tettem érte. Ugyanakkor a futam végére összeállt a motorom, és úgy gondoltam, csatázhatok a nyolcadik helyért, hiszen Pol Espargaro és Francesco Bagnaia mindössze egy másodperccel volt előttem. Csak egy újabb körre lett volna szükségem ahhoz, hogy utolérjem és leelőzzem őket. Sajnálom, hogy erre nem volt lehetőségem. Összességében nem lehetek elégedetlen, hiszen újabb olyan futamon vagyok túl, amikor bejutottam a legjobb tíz közé. Most Jerez következik, ahol a téli teszteken nagyon jól mentünk, így bizakodva várom az újabb futamot” – jelentette ki Nakagami.

Fotó: LCR Honda


Hozzászólások