WTCR

Motorosokkal közös hétvégén zárul a WTCR-szezon – menetrend

Nyolcórás motorverseny és magyar esélyessel tarkított bajnoki finálé: ez vár ránk a hétvégén Sepangban – mutatjuk a teljes időtervet a tv-közvetítésekkel együtt.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Advent harmadik hétvégéjén következik a 2019-es év utolsó versenyhétvégéje, amely egyszerre kínál izgalmakat a motor- és az autóversenyek rajongóinak, hiszen Malajziában egyszerre vendégeskedik majd a FIM endurance-világbajnokság és a WTCR Túraautó-világkupa mezőnye. Ráadásul mindkét sorozatban lesz magyar érdekeltség: a motorosoknál Kovács Bálint debütál az első ízben megrendezendő sepangi 8 óráson, míg a túraautósoknál Tassi Attila és mindenekelőtt a bajnokság éllovasaként kiutazó Michelisz Norbert lesz majd a figyelmünk középpontjában.
 
A közös hétvége okán a menetrend is rendhagyó lesz, hiszen már szerdán elkezdődnek az EWC edzései, csütörtökön pedig következnek az időmérők (amelyet Suzukához hasonlóan egy Top 10-es szétlövés zár majd), míg pénteken a WTCR-esek kvalifikálnak. Szombaton aztán jön a nyolcórás motorverseny, vasárnap pedig egyetlen napon belül mindhárom túraautós futam – az utolsó ráadásul villanyfénynél. Ami a közvetítéseket illeti: a sepangi nyolcórást teljes hosszában élőben adja az Eurosport 2, míg a WTCR-versenyeket az Eurosport 1-en és az MTVA csatornáin lehet élőben követni majd.
 
WTCR és EWC, Sepang – a hétvége programja:
 
Szerda (december 11.)    
09:30 - 11:30 EWC, Szabadedzés  
12:30 - 14:00 EWC, Éjszakai edzés  
     
Csütörtök (december 12.)  
02:30 - 03:50 EWC, 1. időmérő  
07:30 - 08:50 EWC, 2. időmérő  
11:00 - 11:45 EWC, Szabadedzés  
12:15 EWC, Top 10-es Superpole  
     
Péntek (december 13.)    
03:00 - 03:45 WTCR, 1. szabadedzés  
05:45 - 06:15 WTCR, 2. szabadedzés  
08:15 - 08:45 WTCR, 1. időmérő (tv: M4 Sport, élő)
12:30 - 13:40 WTCR, 2. időmérő (Q1 + Q2 + Q3) (tv: M4 Sport, 14:15, felv.)
     
Szombat (december 14.)    
02:00 - 02:45 EWC, Warm up  
06:00 - 14:00 EWC, Sepangi 8 órás futam (tv: Eurosport 2, élő)
     
Vasárnap (december 15.)    
08:15 WTCR, 1. futam (tv: Eurosport 1 és M4 Sport, élő)
11:15 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 1 és M4 Sport, élő)
13:10 WTCR, 3. futam (tv: Eurosport 1 és Duna World, élő)
 
Fotó: Sepang Circuit


Hozzászólások