MotoGP

Motorosok végre fókuszban – Interjú a magyar MotoGP pályáról

A Hajdúnánáson épülő MotoGP-pálya adottságairól és lehetőségeiről, a Hungaroringgel való együttműködésről és a motoros társadalom közösségi erejéről beszélgetett a szelesut.hu a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatójával.
Írta & Fotó: szelesut.hu

Weingartner Balázs a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója, egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium politikai főtanácsadója. A 35 éves, közgazdász végzettségű szakemberrel a Hajdúnánáson épülő MotoGP-pálya adottságairól és lehetőségeiről, a Hungaroringgel való együttműködésről és a motoros társadalom közösségi erejéről készített interjút a szelesut.hu.
- Szépen haladnak a dolgok a Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pálya ügyében: alárták a szerződést a Dornával, megvan a tervpályázat nyertese, készül az aszfaltcsík terve is. Ezzel párhuzamosan mintha csökkenne a kétkedők hangereje is.
- A kétkedők leginkább azt vetik a szemünkre, hogy most, a pandémia időszakában nem egy motoros versenypálya építése a legfontosabb. Azt azonban sokan elfelejtik, hogy ez a történet 2018-ra, jóval a járvány előtti időkre nyúlik vissza. Ahol most tartunk, az az akkor megkezdett tárgyalások eredménye. A pálya megépítése pedig ma talán a legaktuálisabb: egyrészt végre szeretnénk a motoros társadalomnak is kedvezni, másrészt nem szabad elfelejteni, milyen remek helyzetben van Magyarország az autóipari versenyben – azzal pedig mindenki tisztában van, hogy a versenykörülmények biztosítják a gyáraknak a legjobb tesztkörnyezetet a fejlesztéseik kipróbálására. Egy olyan ország részéről, mint hazánk, ahol a GDP jelentős hányadát az autóipar teszi ki, ez mindenképpen egy emblematikus beruházás.

- Az építésre és a MotoGP rendezési jogára fordított összeg nagyságát is kifogásolják.
- Azzal, hogy tíz évig nálunk vendégszerepel a világ negyedik legnézettebb versenysorozata, a motorsport száguldó cirkusza, olyan figyelem irányul Magyarországra, amelynek turisztikai, gazdaságfejlesztési országimázs és egyéb hatásai közép- és hosszútávon messzemenően kifizetődővé teszik a befektetést. Ehhez jön, hogy a létesítmény nem csupán egy MotoGP-pálya, hanem egy, a MotoGP-t is kiszolgálni képes pálya lesz, számtalan egyéb funkcióval, ráadásul egy komoly térségfejlesztő beruházást is jelent egyben. És ne feledjük, hogy Kelet-Magyarországon nemhogy az elmúlt évtizedekben, de még az elmúlt évszázadban sem történt hasonló fejlesztés. Ahogy a Hungaroring immár 36 éve tradíciót, brandet és állandóságot képvisel, abban bízunk, hogy ehhez hasonló értékeket tud majd magáénak a hajdúnánási pálya is.
- Apropó Hungaroring, nemrég írtak alá stratégiai megállapodást Gyulay Zsolttal, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatójával. Együtt tud működni a két nagy magyarországi pálya?
- Ha voltak is kétségek, ezzel a megállapodással most rögzítettük: a két pálya nem versenyezni fog egymással, nem egymástól vesz el rendezvényeket, hanem épp ellenkezőleg, közösen minél több olyan rendezvényt hozunk el Magyarországra, amilyen eddig még nem volt. Mindkét pálya repülőtér közelében fekszik, és a jövőben el tudjuk érni a nagyvárosi, mozgalmas környezetet és a kissé nyugodtabb körülményeket kedvelő közönséget egyaránt, a jövőben tehát nem lesz olyan igény, amit valamelyik pályánk ne tudna kiszolgálni. Ebben a szellemben kezdődik majd meg a Hungaroring felújítása is.

- A Hungaroringről a Forma-1 igényei szerinti átalakítások miatt lassan kiszorulnak a motorversenyek, a pályanapok pedig a keleti országrész lakói számára elég nehezen elérhetőek. Lehet, hogy Hajdúnánás lesz a motorosok igazi Mekkája?
- Hajdúnánás elsődleges célközönsége a motoros társadalom. A motorversenyek rajongóinak elárulhatom, hogy a célegyenesben vagyunk, így a MotoGP mellett hamarosan a Superbike-világbajnokság futamainak rendezéséről is megszületik a megállapodás – reményeink szerint szintén tízéves időtartamra. A tervezők kiválasztása és a látványtervek bemutatása után pedig hamarosan kiforrottabb terveket is megismerhet a nagyközönség, azt merem állítani, hogy őszre már a pálya konkrét részegységeiről tudunk szélesebb körű egyeztetést tartani a motoros közösséggel. Őket szeretnénk mindenképpen bevonni, hiszen a versenyek csak néhány hétvégét tesznek majd ki, nekünk az a célunk, hogy az emberek jöjjenek, és évente 200-250 napon át használják a pályát. Itt biztonságos körülmények között hódolhatnak majd a szenvedélyüknek.

- A pálya nyomvonalát spanyol tervező készíti, gondolom, ez nem véletlen…
- Bár tervezünk autós rendezvényeket is, például ralikrossz világbajnoki futamot is, a fő profilt a motorversenyzés, a MotoGP és a Superbike jelenti. Nem meglepő tehát, hogy a Dorna által javasolt tervezők közül választottunk. Olyan szakembert kerestünk, aki tudja, melyek az alapvető követelmények, mi az, ami világújdonságot jelent és ami olyan fajta egyediséget hoz a pályának, amelytől ez egy igazi kelet-közép-európai centrumpálya lehet. Nem véletlen, hogy Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezérigazgatója is azt nyilatkozta a múlt héten, hogy a világ egyik legjobb és legsokoldalúbb pályája lesz a magyar.

- Ön pedig korábban azt mondta, hogy biztonságos és izgalmas versenypálya épül Hajdúnánáson. Ezek szerint sikerül ötvözni a csúcskategóriás versenyigényeket a működvelő motorosok elvárásaival?
- Az a fő célunk, hogy olyan programlehetőségeket tudjunk a pályán, annak környékén, sőt, az egész Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc térségben létrehozni, amelyek kifejezetten a motorosoknak nyújtanak élményeket. Fontos, hogy száguldás szerelmesei biztonságos körülmények között próbálhatják ki a tudásukat, és az sem utolsó érzés, hogy ugyanazon a pályán mehetnek, amelyen a világ legjobb versenyzői. Emellett lényeges a közösségépítés, tehát egy baráti társaság, sőt, akár az egész család találhat élményeket a környéken, amíg mondjuk apa, vagy anya motorozik a pályán. Ez a fajta komplex élmény adja majd a hajdúnánási pálya igazi vonzerejét.

- Remélhetjük azt is, hogy az utóbbi időben – és sajnos nemcsak a pandémia miatt – megfogyatkozott hazai bajnoki futamok száma is emelkedik majd?
- Mindannyiunk érdeke, hogy ez így legyen, hiszen ez egyszerre növelné a pálya kihasználtságát és a motoros életforma népszerűsítését, egyben a tehetségek felkutatását is segítené. Ennek érdekében együtt szeretnénk működni a szakszövetségekkel, látjuk is bennük a nyitottságot, bízom benne, hogy megtaláljuk a megoldásokat.

- Ősszel láthatjuk a kiforrott terveket, mikor lesz az első kapavágás, és mikor az első verseny Hajdúnánáson?
- A tervek szerint a tereprendezéssel és a vízelvezetés kialakításával ősszel a földmunkák is elindulhatnak. A látványos munkák, az aszfaltcsík, illetve az épületek kialakítása 2022 nyarán kezdődhet. Szeretnénk már 2023-ban MotoGP futamot rendezni, de a járványhelyzet okozta kiszámíthatatlanság megtanított minket az óvatosságra, így a szerződés szerint a kezdés kitolódhat 2024-re. Nem szeretnénk ezzel élni, nem is tervezzük, de azt mindenképpen el akarjuk kerülni, hogy a sietség a minőség rovására menjen. Egyelőre úgy néz ki, júniusban, vagy júliusban lesz a magyar futam a MotoGP versenynaptárában, ezt egy tesztversenynek mindenképpen kell megelőznie.

- A motorosok elég régóta várnak jó hírekre, annak ellenére, hogy a többségük beéri az örök nyárral és a jó gumikkal. Ön amellett, hogy a HUMDA elnök-vezérigazgatója, az innovációs tárca politikai főtanácsadója is. Úgy tudjuk, gondolkoznak további hangulatjavító intézkedéseken.
- A kormány kiemelt figyelmet kíván fordítani a motorosok közösségére. Nem biztos, hogy mindenki tisztában van vele, de minden kategóriát figyelembe véve komoly, több százezres réteget képeznek a motorosok. Magyarországon a 4-4,5 millió aktív állampolgár csaknem ötöde motoros, nyilvánvaló, hogy nagyon komoly közösségi erőt képviselnek. Teljesen természetes tehát, hogy oda kell rájuk figyelni. Ez nem feladat, hanem adottság, amit ki kell használni. A pálya és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások azt a célt is szolgálják, hogy erősítsék a szinergiákat a közlekedésbiztonság, az élménymotorozás, vagy éppen a versenysport és az utánpótlásnevelés között. Éppen ezen kapcsolódási pontok feltérképezése és a lehetőségek biztosítása a fő feladata az általam vezetett Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökségnek. Nem véletlen az sem, hogy éppen egy közlekedésbiztonsági kampánnyal indítottuk a tavaszt: a „Maradj ember a volán mögött is!” akcióval Michelisz Norbi és Talma kifejezetten az autós-motoros együttműködésre irányítja rá a figyelmet. Arra szeretnénk rávilágítani, hogy az autós és motoros társadalom világképében sok a közös pont – ne feledjük például, hogy a motorosok többsége szezonon kívül autóssá válik -, amelyeket erősíteni lehet és kell. Nem szeretnénk itt megállni, további „hangulatjavító” intézkedéseket is tervezünk. Több tárgyaláson vagyunk túl a motoros szakma képviselőivel, sok jó javaslatot kaptunk, amelyek közül többet, ha nem is egy csomagban, de lépésről lépésre fogunk bevezetni. Ebbe a rendezvények támogatása mellett különböző jogszabályi, akár adózási könnyítések is beleférhetnek majd.

Írta & Fotó: szelesut.hu


Hozzászólások