MotoE

Matteo Ferrari az élen a szabadedzések után

Az első tréningen még Niki Tuuli volt a leggyorsabb, a másodikon viszont már a Gresini olasz motorosa diktálta a tempót. Az összetettben vezető Mike di Meglio a top 10-be sem fért az E-Pole előtt.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Fennállása harmadik hétvégéjére készül a MotoE Világkupa mezőnye Misanóban, ahol ráadásul dupla élvezetben lesz részük a versenyzőknek, hiszen szombat délután és vasárnap délelőtt is rendeznek majd egy-egy futamot. Pénteken reggel és kora délután viszont még csak a két félórás szabadedzés került sorra, amelyek összesített eredményei arról voltak hivatottak eldönteni, milyen sorrendben gurulhatnak pályára a versenyzők a ma délutáni E-Pole során.
 
Az első tréningen a sachsenringi idénynyitót megnyerő, ám azóta az összetettbeli vezetést elveszítő Niki Tuuli volt a legjobb, a második gyakorláson viszont szinte mindenki gyorsulni tudott. Végül Matteo Ferrari 1:44,709-es ideje jelentette az etalont, a Gresini csapat olasz motorosa Xavier Simeont és Hector Garzót utasította maga mögé ezzel. Tuuli negyedikként zárt, a spielbergi sikerével a bajnokságban élen álló Mike di Meglio viszont csak a 12. legjobb időt motorozta.
 
A szabadedzések összesített végeredménye:

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások