MotoGP

Marquezé az esős-csonka második nap, de Vinales maradt az élen

Nem volt kegyes az időjárás a csapatokhoz az utolsó 2019-es MotoGP-teszten Jerezben, ahol kedd délután már csak a mezőny fele hajtott ki a vizes pályára.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Kedden folytatódott és egyben zárult a MotoGP hivatalos jerezi tesztje, amely egyúttal az utolsó nap volt 2019-ben, amikor királykategóriás gépek köröztek egy versenypályán. Csakhogy ez a finálé nem volt teljes, köszönhetően az időjárásnak, nem sokkal dél után ugyanis megérkezett a jósolt eső az Angel Nieto nevét viselő helyszínre, s utána csupán nagyjából a mezőny fele – többek között a három újonc, Alex Marquez, Brad Binder és Iker Lecuona – hajtott ki, hogy megtegyen néhány kört vizes aszfalton is, így végül a tervezettnél korábban véget is ért a nap.
 
Az égi áldás előtt azonban voltak, akik tudtak gyorsulni a hétfői idejükhöz képest. Közéjük tartozott Marc Marquez is – annak ellenére, hogy a jobb válla olyannyira nincs tökéletes állapotban hétfői bukása után, hogy szerdán meg is műtik –, aki ezzel a nap leggyorsabbjának bizonyult. Javult a két suzukis, Alex Rins és Joan Mir is, akik Marquez legközelebbi kihívói voltak kedden, viszont egyik spanyol sem tudta megközelíteni sem Maverick Vinales hétfői legjobbját, így Valencia után Jerezből is az összetett lista első helyén távozhatott a Yamaha motorosa.
 
Az első ötbe még Fabio Quartararo tudott beférni, aki Franco Morbidellihez hasonlóan elkezdte tesztelni a 2020-as Yamahát is. Andrea Dovizioso lett a hatodik, míg a top 10-be Jack Miller, Pol Espargaro és Cal Crutchlow fért be a két nap összesített eredménytáblázatán, épp csak kiszorítva onnan Valentino Rossit. A debütánsok közül a 17. helyen végző Alex Marquez lett a legjobb. Kedden egyébként már a hétfői napot betegség miatt kihagyó Dani Pedrosa is pályára gurult: a KTM tesztmotorosa továbbra is Miguel Oliveirát helyettesítette a Tech3-nél. A sort jelentős lemaradással Eric Granado zárta az Avintia GP18-as Ducatijával.
 
Legközelebb MotoGP-motorokat és a királykategória szereplőit a február eleji sepangi teszten láthatjuk majd akcióban.
 
A keddi jerezi tesztnap eredményei:
1. MARQUEZ, Marc Repsol Honda Team 1:37.820     3 / 14
2. RINS, Alex Team SUZUKI ECSTAR 1:37.837 0.017 0.017 3 / 24
3. MIR, Joan Team SUZUKI ECSTAR 1:37.959 0.139 0.122 9 / 12
4. VIÑALES, Maverick Monster Energy Yamaha MotoGP 1:37.964 0.144 0.005 9 / 15
5. QUARTARARO, Fabio Petronas Yamaha SRT 1:37.973 0.153 0.009 19 / 26
6. DOVIZIOSO, Andrea Ducati Team 1:37.986 0.166 0.013 5 / 5
7. MORBIDELLI, Franco Petronas Yamaha SRT 1:38.100 0.280 0.114 5 / 19
8. MILLER, Jack Pramac Racing 1:38.113 0.293 0.013 3 / 4
9. ESPARGARO, Pol Red Bull KTM Factory Racing 1:38.211 0.391 0.098 10 / 10
10. ROSSI, Valentino Monster Energy Yamaha MotoGP 1:38.352 0.532 0.141 10 / 33
11. IANNONE, Andrea Aprilia Racing Team Gresini 1:38.442 0.622 0.090 4 / 4
12. PETRUCCI, Danilo Ducati Team 1:38.452 0.632 0.010 3 / 10
13. CRUTCHLOW, Cal LCR Honda CASTROL 1:38.674 0.854 0.222 11 / 14
14. RABAT, Tito Reale Avintia Racing 1:38.813 0.993 0.139 18 / 24
15. ESPARGARO, Aleix Aprilia Racing Team Gresini 1:38.940 1.120 0.127 8 / 24
16. GUINTOLI, Sylvain Team SUZUKI ECSTAR 1:38.962 1.142 0.022 5 / 14
17. MARQUEZ, Alex Repsol Honda Team 1:39.224 1.404 0.262 4 / 36
18. PEDROSA, Dani Red Bull KTM Tech 3 1:39.594 1.774 0.370 11 / 11
19. PIRRO, Michele Pramac Racing 1:39.845 2.025 0.251 2 / 15
20. LECUONA, Iker Red Bull KTM Tech 3 1:39.880 2.060 0.035 7 / 26
21. SMITH, Bradley Aprilia Factory Racing 1:39.884 2.064 0.004 4 / 43
22. BINDER, Brad Red Bull KTM Factory Racing 1:39.943 2.123 0.059 12 / 35
23. GRANADO, Eric Reale Avintia Racing 1:49.921 12.101 9.978 2 / 3
 
A kétnapos jerezi teszt összesített eredményei:
 
Fotó: Yamaha Racing


Hozzászólások