MotoGP

Marquez: „Előfordulhat, hogy a MotoGP után a Dakaron indulok”

Bár a spanyol versenyző egyelőre nem szándékozik részt venni az általa a világ legkeményebb versenyének titulált Dakaron, azért érzőik a szavain, hogy ez nem lesz örökké így.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Marc Marquez hétszeres világbajnokként várhatja a következő MotoGP szezont, ám a címvédő ezúttal nem a motoros királykategóriáról, hanem a Dakar raliról fejtette ki hosszasan a véleményét a Repsol sajtóközleményében:

„Kedves rajongók!

Ma a Dakar iránti szeretetemről fogok beszélni. El kell ismernem, hogy imádom ezt a versenyt és minden évben követem. Nap közben a mobilomon szoktam nézni, hogy hogyan is állnak a szakaszok és a ráérős estéimen még a napi összefoglalókat is megnézem a tévében. A tavalyi versenyt különösen szerettem, mert nagyon szoros küzdelem volt és rengeteget változtak a körülmények. Ez egy nagyon komoly kihívás és engem lenyűgöz a versenyzők kitartási szintje. Mivel én is hivatásos versenyző vagyok, így már találkoztam néhány bajnokkal, például Nani Romával és Marc Comával. Már célba érni is dicsőség a Dakaron, ezáltal a győzelem megmutatja, hogy mennyire elhívott és csodálatos versenyző vagy. Nagyon jó hírnek tartom Isidre Esteve visszatérését is. Ismerem őt már pár éve és tavaly nagyon jól teljesített. Remélem, hogy idén még nagyobb sikerrel jár és képes lesz megjavítani a tavalyi pozícióját. Szakaszról szakaszra követni fogom őt és sok szerencsét kívánok neki!

Azért szeretem különösen a Dakart, mert rengeteg kihívás van benne. Mint tudjátok, én ismerem az ilyen helyzeteket, de ott olyan szituációk merülhetnek fel, amelyek nagyon kemény kihívássá teszik a versenyt és ezért jó nézni minden évben. Jelenleg én csak a MotoGP-re koncentrálok, szóval egyelőre csak egy álom az, hogy majd egy nap a Dakaron versenyezzek. Mivel nagyon komoly kihívás lesz, így fel kell készülnöm rá. Ez a verseny nem olyan, mint amikor vasárnap ki kell menni a pályára. Fizikailag és technikailag is rá kell készülni, nem is beszélve a navigációról. Ha el fogok indulni, akkor mindenképpen motorral szeretnék menni, hiszen ez a szenvedélyem. Viszont amennyiben mégis autóval indulnék, tuti a tesómat vinném navigátornak. Elég izgalmas lenne látni, hogy ketten mit hozunk össze. Még az is lehet, hogy nekem kéne navigálnom, mert jól szoktam érezni az irányokat. Ha esetleg elveszünk, mert nem figyelek, akkor maximum megnézzük a Google térképet! (nevet) Őszintén szólva sokat kellene gyakorolnom még rá és a technikai problémákat is meg kéne tudnom oldani, hiszen minden szakaszon van olyan, akinek meggyűlik a baja ezzel. Az egyetlen, amiben biztos vagyok az az, hogy vinnék magammal Repsol kenőanyagot, hogy megoldjam vele a felmerülő problémákat.

Nos, mit gondoltok? Szeretnétek látni, ahogy a Dakaron versenyzek? Jelenleg a MotoGP-re koncentrálok, de aztán ki tudja?”


A napokban egy másik spanyol sztár nevét is összefüggésbe hozták a Dakarral. A versenyt jelenleg is vezető Nasser Al-Attiyah ugyanis elhintette, hogy az Formula-1-ből év végén távozó Fernando Alonso is érdeklik a világ legkeményebb tereprali versenye után. A katari szavait a Motorsport.com szakoldal idézi: „Fernandóval nagyon jóban vagyunk és beszéltem a múlt héten. Azt mondta, hogy ki szeretné próbálni az autómat és erre azt válaszoltam, hogy majd a Dakar után megbeszéljük. Mindketten toyotás versenyzők vagyunk, de nem tudom, hogy a gyártó tényleg benne van-e a tesztben. Maximum a Katar Rally előtt, vagy közvetlenül utána tudnánk megcsinálni.”
 
Fotó: Honda Racing


Hozzászólások