MotoGP

Marquez felkavarja az állóvizet a Repsol Hondánál

Marc Marquez visszatérése több szempontból is megváltoztatja az elmúlt közel egy évben kialakult körülményeket a Repsol Hondánál, mind média figyelem, mind pedig a csapaton belüli munka szempontjából.
A gyári Honda alakulat egészen eddig gyakorlatilag félkarú óriásként (még ezzel a jelzővel is jócskán mellélövünk) szerepelt a MotoGP-ben, hiszen a HRC aranytojást tojó tyúkja, Marc Marquez 2020 júliusa óta nem indult világbajnoki futamon. Ez jócskán visszavetette a japán márka teljesítményét, mivel bár Alex Marqueznek köszönhetően szereztek ugyan tavaly két második helyet (illetve Nakagami pole pozíciója Aragónban), azonban ezen túl nem termett számukra túl sok babér. A holtszezon folyamán a Honda vezetői abban reménykedtek, hogy az idei év – akár Marquez nélkül is – másként alakul majd, azonban a katari szezonkezdet aligha lehetett nekik álomba illő. Pol Espargaro mindössze tizenegy pontot gyűjtött két futam alatt és ugyan a spanyol motoros azt mondta, hogy ha nincsenek a hibái, akkor a győzelemért is mehetett volna, de ezt érthető módon sokan ezt csak akkor hiszik majd, ha látják.
Most Marquez visszatérésével minden megváltozik, hiszen ismét versenyhelyzet alakulhat ki házon belül, tekintve, hogy eleve a teljes mezőny számára a nyolcszoros világbajnok a viszonyítási alap. Espargaro a Hondához való szerződésekor azt mondta, hogy honfitársa miatt is örül, hogy a Repsolhoz kerül, hiszen így pontosan képet kaphat arról, hogy egy ugyanolyan motoron mire képes Marquezzel szemben. Azt persze egyelőre csak találgatni lehet, hogy a 28 éves pilóta mire lesz képes akár most hétvégén, akár a szezon során, azonban Espargarónak kétségkívül össze kell szednie magát. A 2013-as Moto2-es világbajnok a következőket nyilatkozta a portimaói hétvége kapcsán: „Hasznos információkkal, azonban nem olyan eredményekkel hagytuk el Katart, mint amilyeneket vártunk. Portugália lehetőséget ad számomra, hogy jobban megértsem a Hondát, mivel ez lesz az első alkalom, hogy nem Losailban megyek majd vele. Egy nagyon élvezetes és fizikális pályáról van szó, így igen izgatott vagyok amiatt, hogy Portugáliában próbálhatom ki az RC213V-t. Tovább kell javítanunk a teljesítményünkön és megmutatni a Hondában lévő potenciált. Természetesen izgatott vagyok amiatt is, hogy Marc ott lesz a boxban, hiszen ő egy mérce a MotoGP-ben, a vele való munka pedig segíteni fog növelni a szintünket.” – mondta Pol Espargaro.
 
A Repsol Honda box másik oldalán mi mást tehetne, minthogy örül Marquez, hogy végre újfent ott lehet majd a mezőnyben és bár kiemelte, hogy a portugál aszfaltcsík kissé ismeretlen számára, azért ne felejtsük el, hogy március 19-én egy replika MotoGP Honával már körözött Portimaóban. „Nagyszerű érzés a csapatomhoz és a motoromhoz visszatérni a MotoGP-be. Nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy ez elérjem. Rengeteg órát töltöttem az edzőteremben és a fizikoterapeutámmal Carlos-szal. Szerettem volna ott lenni Katarban, azonban az orvosaim végül ellene voltak, én pedig hallgattam rájuk. Nagyon figyeltem arra, hogy az orvosaimra hallgassak, megértsem a testem, így pedig vissza tudok térni a MotoGP-be amit imádok. Nagyon kevés tapasztalatom van Portugália kapcsán, de a cél az, hogy jól dolgozzunk a hétvégén. Lépésről lépésre térünk vissza, ez pedig egy igen pozitív dolog egy igen hosszú periódust követően.”
 
Fotó: MotoGP Media & Marc Marquez twitter


Hozzászólások