Moto3

Le Mans – Vizes pálya és az újonc Husqvarnával

Újfent megérkezett az eső Le Mans-ba, így a Moto3 nedves pályán kezdte meg a szombati napot a francia aszfaltcsíkon, mely egyúttal azt is jelenti, hogy a délutáni időmérő első és második etapjaiba való bejutás szempontjából a pénteki második szabadedzés végeredménye lesz mérvadó.
A körülményekből kifolyólag nem sikerült tehát senkinek sem javítania a tegnap délután száraz pályán futott időeredményeken, így teljes mértékben a második szabadedzés eredménylistája a mérvadó a kvalifikáció második etapjába azonnal bejutókat illetően. Tekintve, hogy a világbajnoki éllovas Pedro Acosta pénteken csak a tizennyolcadik legjobb időt motorozta, ezért neki egyelőre csak az időmérő első etapja jutott, ahonnan persze lesz majd lehetősége a továbblépésre, pláne ha úgy megy majd, mint most vízen. A fiatal spanyol az edzés döntő részét az élen töltötte, a tréning végén azonban begyűjtött egy kisebb bukást, így a hajráról kénytelen volt lemaradni, melynek következtében végül a kilencedik hellyel kellett beérnie. Az első helyet egyébként ezúttal egy olyan újonc szerezte meg, aki eddig nem igazán került reflektorfénybe: Max Biaggi husqvarnás csapatában versenyző Adrian Fernandez 17 éves, tavaly a Moto3 Junior vb-n versenyzett, a MotoGP-ben pedig a 2020-as szezonzárón debütált szabadkártyával. Ez az első teljes éve a Moto3-as vb-n, pontot azonban még nem sikerült szereznie egyik futamon sem.
A harmadik szabadedzés esős jellegéből adódóan talán mondani sem kell, hogy számtalan esés történt, azonban leginkább kis tempónál, jellemzően az utolsó kanyarban, valamint a 3-as és 4-es fordulónál. Annyi biztos, hogy a délutáni időmérő, valamint a holnapi futam is vizes aszfalton zajlik majd, akkor nem csupán meglepő eredményeket, de bizonyára még több bukást is láthatunk majd.
 
Francia Nagydíj Moto3 harmadik szabadedzés végeredménye:
 
1 Adrian FERNANDEZ Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna 1'54.228  
2 Yuki KUNII Honda Team Asia Honda 1'54.725 0.497
3 Andrea MIGNO Rivacold Snipers Team Honda 1'54.758 0.530
4 John MCPHEE Petronas Sprinta Racing Honda 1'55.026 0.798
5 Niccolò ANTONELLI Avintia Esponsorama Moto3 KTM 1'55.088 0.860
6 Pedro ACOSTA Red Bull KTM Ajo KTM 1'55.564 1.336
7 Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM 1'55.606 1.378
8 Kaito TOBA CIP Green Power KTM 1'55.821 1.593
9 Gabriel RODRIGO Indonesian Racing Gresini Moto3 Honda 1'55.866 1.638
10 Stefano NEPA BOE Owlride KTM 1'55.912 1.684
11 Izan GUEVARA Gaviota GASGAS Aspar Team GASGAS 1'56.017 1.789
12 Tatsuki SUZUKI SIC58 Squadra Corse Honda 1'56.172 1.944
13 Andi Farid IZDIHAR Honda Team Asia Honda 1'56.180 1.952
14 Filip SALAC Rivacold Snipers Team Honda 1'56.181 1.953
15 Jason DUPASQUIER CarXpert PruestelGP KTM 1'56.243 2.015
16 Darryn BINDER Petronas Sprinta Racing Honda 1'56.331 2.103
17 Ayumu SASAKI Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'56.429 2.201
18 Sergio GARCIA Gaviota GASGAS Aspar Team GASGAS 1'56.470 2.242
19 Carlos TATAY Avintia Esponsorama Moto3 KTM 1'56.958 2.730
20 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'57.172 2.944
21 Romano FENATI Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna 1'57.327 3.099
22 Takuma MATSUYAMA Honda Team Asia Honda 1'57.343 3.115
23 Riccardo ROSSI BOE Owlride KTM 1'57.362 3.134
24 Maximilian KOFLER CIP Green Power KTM 1'57.696 3.468
25 Dennis FOGGIA Leopard Racing Honda 1'57.817 3.589
26 Jeremy ALCOBA Indonesian Racing Gresini Moto3 Honda 1'58.107 3.879
27 Xavier ARTIGAS Leopard Racing Honda 1'58.326 4.098
28 Lorenzo FELLON SIC58 Squadra Corse Honda 1'58.449 4.221
29 Ryusei YAMANAKA CarXpert PruestelGP KTM 1'58.772 4.544

Fotó: MotoGP Media
 


Hozzászólások