TCR

Kettős M1RA- és magyar pontszerzés az első osztrák futamon (videó!)

Luca Engstler az ötödik, Nagy Dániel a 13., Tenke Tamás pedig a 15. helyen ért célba a TCR Európa-kupa első versenyén a Red Bull Ringen.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Két hete az F1-esek, most pedig a TCR Europe mezőnye vette birtokba a Red Bull Ringet, ahol magyar szempontból egyértelműen a M1RA-t erősítő Luca Engstler szerepelt a legjobban szombaton. A fiatal német a hetedik helyről indulva ötödik lett a Hyundaijal, ezzel összetettben is egyre feljebb kapaszkodik. Csapattársa, Nagy Dániel 13. lett, míg a Zengő Motorsport Cuprájával szereplő Tenke Tamás az utolsó pontszerző helyen, a 15. pozícióban futott be.

Maga a futam ismét nem volt akciómentes: történt egy nagyobb tömegbaleset is, amely miatt a biztonsági autó is a pályára gördült. A győzelmet végül Josh Files húzta be – ezzel a brit hyundaios a pontversenyben is átvette a vezetést –, megelőzve márkatársát, Luca Filippit és a hondás Daniel Lloydot. Az alábbi videóban teljes egészében visszanézhető az első spielbergi viadal (a második vasárnap 11:30-kor startol):

Fotó: TCR Media


Hozzászólások