WTCR

Kettős Lynk & Co-vezetés Michelisz előtt, Tassi a 19.

Thed Björk érte el a legjobb köridőt Yann Ehrlacher előtt a WTCR második hollandiai edzésén, míg a magyarok közül ezúttal Michelisz Norbert szerepelt az élbolyban.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára!

Még péntek délután sor került a WTCR-esek második edzésére Zandvoortban, ami jól indult magyar szempontból, hiszen a délelőtti gyakorlást élen záró Tassi Attila vezetett az első körök után – igaz, az ideje elmaradt saját korábbi eredményétől. Azt elsőként Tom Coronel javította meg, de Thed Björk volt az, aki bő fél másodpercet faragott a köridőből a Lynk & Co volánjánál.
 
A svéd világbajnokot aztán már nem is tudták letaszítani a trónról, mögé ráadásul márkatársa, Yann Ehrlacher zárkózott fel. A két Lynk & Co mögött Michelisz Norbert következett a harmadik helyen a Hyundaijal, majd jött két Volkswagen Johann Kristoffersson és Benjamin Leuchter révén. A top 10-be befért még a négy Cupra és a hondás Esteban Guerrieri, míg Tassi végül a 19. pozícióban zárt.
 
A 2. szabadedzés végeredménye:
 
Fotó: WTCR Media


Hozzászólások