MotoGP

Itt az első videó a Hamilton-Rossi gépcseréről

Két napot kellett rá várnunk, de végre megérkeztek az első felvételek arról, ahogy a MotoGP-legenda olasz a brit Mercedesét, a hatszoros F1-es világbajnok pedig a „Doktor” Yamaháját vezeti.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Hétfőn a valenciai pályán került sor Lewis Hamilton és Valentino Rossi várva várt gépcseréjére, ám egészen mostanáig semmilyen hivatalos információ, fotó vagy videó nem látott napvilágot az eseményről. Mi is beszámoltunk róla, hogy olasz lapértesülések szerint a brit elesett a MotoGP-s Yamahával, ám ezt egyelőre nem erősítették meg, a hatszoros F1-es világbajnok pedig délelőtt az Instagram-sztorijában úgy fogalmazott: mindketten nagyon élvezték a körözést, amely „minden probléma nélkül” zajlott le.

Szerda délután aztán végre egy rövid ízelítőt is kaptunk a Monster által szervezett különleges eseményről. Az alig egyperces felvételen láthatjuk, ahogy Rossi pályára gurul az ikonikus 46-os számmal felszerelt Mercedesszel, majd Hamilton is felül a 44-essel ellátott Yamahára. A két versenyző együtt is körözött: egy ízben mindketten motoron, aztán pedig a másiknak a versenygépével. Íme, a rövid videó, amely vélhetően csak egy előzetese annak, amit majd később kapni fogunk:

 


Hozzászólások