MotoGP

HIVATALOS: Petrucci a Tech3 KTM-nél folytatja, Oliveira a gyári KTM-hez igazol

A mai napon megerősítették, hogy az olasz marad a MotoGP-ben, míg a portugál feljebb lép a ranglétrán.
Azok után, hogy Danilo Petrucci bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg idén lejáró szerződését a gyári Ducati csapatával, kérdéses volt, hogy az olasz marad-e a MotoGP-ben, visszavonul, vagy a Superbike-világbajnokságban folytatja pályafutását. Nos, mint kiderült, Petrucci nem hagyja ott a királykategóriát, hanem a Tech3 KTM-nél folytatja 2021-től Iker Lecuona csapattársaként. Az is hivatalossá vált, hogy Miguel Oliveira a jövő évtől Pol Espargaro helyét veszi át a gyári KTM-nél, ahogy az is szinte biztos, hogy a spanyol a Repsol Honda alakulatához igazol majd Alex Marquez helyére – a bejelentésekről Pit Beirer nyilatkozott, akinek szavait a Crash.net szakoldal idézi: 

„Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy ezt a négy sikerre éhes srácot tudhatjuk magunknál a MotoGP-programunkban. Bradnek és Miguelnek is produktív a munkához való hozzáállása, megmutatták a tehetségüket és azt, hogy a nagydíj minden szakaszában a győzelemért hajtanak.”

„Ugyanez vonatkozik a Tech3 KTM-re is, örülünk, hogy Danilo csatlakozik hozzánk. A tapasztalatai nagyon sokat számítanak, de egy elkötelezett és jó hozzáállású versenyzővel is van dolgunk egyben. Úgy gondoljuk, hogy azért van még mit megmutatnia a MotoGP-ben.  A másik részről nézve viszont mi a MotoGP jövőbeni élmenőibe fektetünk bele, akik akár már 2021-ben sztárokká válhatnak. Ezt nagyon izgalmas lenne látni.”
 
Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások