MotoGP

HIVATALOS: A Francia Nagydíjat is elhalasztották

Egy újabb versenyhétvége esett áldozatul a MotoGP-ben, ezúttal a Le Mans-i hétvégét kellett elhalasztani a koronavírus miatt.
A FIM, az IRTA és a Dorna sajnálattal jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt a MotoGP Francia Nagydíját is el kell halasztani május közepéről, de már keresik is az újabb időpontot számára a naptárban. Mivel folyamatosan változik a helyzet, így nem fogunk napról-napra új versenynaptárakat kapni, hanem majd vélhetően a veszélyhelyzet csillapodásakor érkezik egy teljesen új.

A szezon így Mugellóban indulna el, azonban erre az esély nagyjából semmi, hiszen Olaszország az egyik legnagyobb központja a fertőzésnek. A barcelonai kezdés sem egy túlságosan esélyes opció, hiszen Spanyolországban sem éppen rózsás a helyzet.

Fotó: Honda Racing


Hozzászólások