MotoGP

Galbusera: „Valentino megszerezheti a tizedik vb-címét, ha…”

Főmérnöke továbbra is bízik a 40 éves olaszban: elmondása szerint inkább rajtuk múlik, hogy képesek megadni a megfelelő motort számára a hőn áhított siker eléréséhez.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Valentino Rossi legutóbb éppen tíz éve, 2009-ben ünnepelhetett világbajnoki címet, azóta egyszer, 2015-ben került közel ahhoz, hogy megszerezze a hőn áhított tizedik titulust. Bár immár bő két éve futamot sem tudott nyerni az olasz, főmérnöke, Silvano Galbusera továbbra is bízik a 40 éves motoros képességeiben: a szakember szerint a Yamahán és a csapaton múlik, hogy sikerül-e igazán versenyképes gépet adniuk a „Doktornak”.

„Valentino megszerezheti a tizedik vb-címét. A kérdés az, hogy mi képesek vagyunk megadni neki a megfelelő motort hozzá” – idézi Galbusera szavait a BikeSportNews.com szakoldal. „Mostanáig nagyobbak voltak a hiányosságok számunkra és számára is, ugyanakkor optimista vagyok, és úgy gondolom, meg tudjuk csinálni. A legfontosabb dolog viszont nem a vb-címek száma, hanem azt megmutatni, hogy versenyképes vagy és te vagy a legjobb mindenki közül.”

Egyetért a főmérnökkel Rossi édesapja, Graziano is, aki szerint a legfontosabb, hogy évről évre folyamatosan versenyképes maradjon a kilencszeres világbajnok fia, viszont ez óriási mennyiségű munkát igényel a versenyzőtől: „Valentino rendkívül tehetséges, de roppant keményen dolgozik is azért, hogy fejlődjön, és sokan el sem tudják képzelni, mennyi munkát igényel, hogy fenntartsa ezt a szintet” – mondta el Graziano.

Fotó: Yamaha Racing


Hozzászólások