F1

Magnussen nyerte a B-ligát

Ahogy azt már egy-két éve megszokhattuk, 2019-ben is jól látható szakadék van a három élcsapat – Mercedes, Ferrari és Red Bull – és a mezőny többi tagja között. Nem véletlen, hogy sokan utóbbiak küzdelmét B-ligának hívják, amelynek első győztese a felemás futamot teljesítő Haas lett.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára!

Úgy tűnik, idén is két világbajnokságot rendeznek a Formula-1-ben: egyiket a három élcsapatnak – most is az ő versenyzőik végeztek az első öt helyen, míg Pierre Gasly (Red Bull) a mezőny majdnem végéről csak a 11. helyig tudott felzárkózni –, míg a másikat a mezőny többi csapatának. érdekesség, hogy a B-liga öt pontszerző helyén öt csapat pilótája osztozott, ami a középmezőny kiegyensúlyozottságára utal. Persze ez azon is múlott, hogy a Haas ausztráliai átka – tavaly egy körön belül mind Kevin Magnussennek, mind Romain Grosjeannak elrontották a kerékcseréjét, így kiestek – csak félig múlt el, ugyanis a francia bokszlátogatása megint hosszúra sikeredett, majd ennek következtében ki is esett később, így a dán ért oda egyedül pontszerzőnek. Igaz, Magnussen 6. helyével rögtön meg is nyerte a B-liga melbourne-i futamát.

„Őszintén sajnálom Romaint, hogy megint gondjai akadtak a kerékcserénél, de a csapat legalább az én jó eredményemnek örülhet. Egész hétvégén jó munkát végeztünk, a középmezőnyben egyértelműen mi voltunk a leggyorsabbak. Az autóm végig jól működött, és olyan tempót tudtam menni, ami elég volt a hatodik helyhez. Minden pillanatát élveztem a versenynek” – állította Magnussen.

A dán mögött Nico Hülkenberg (Renault) végzett, akinek esélye sem volt a jobb eredmény elérésére, és maximum annak örülhet, hogy nem járt úgy, mint csapattársa, a hazai versenyén a pokol összes bugyrát megjáró Daniel Ricciardo.

"Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, azt sem tudom, miként sikerült teljesítenem az utolsó tíz kört. Az abroncsaim teljesen elkoptak, alig volt már az autónak tapadása. Nagyon jó azonnal pontszerzőként kezdeni az évet, de ahhoz, hogy a terveink valóra váljanak, még rengeteget kell dolgoznunk, és elsősorban az autó egyensúlyán kell javítanunk" – mondta a 31 éves német pilóta.
Noha sokan az Alfa Romeót várták a B-liga élére, mégpedig Kimi Raikkönen miatt, ám a 2007-es világbajnoknak meg kellett elégednie a 8. pozícióval. Mint kijelentette, ha sikerülne pár dolgot rendbe tenniük az autón, előrébb végeznek majd.

„Volt némi gondunk a fékek hűtésével, de alapvetőan a sebességünkkel például nem volt gond. Sajnos ezen a pályán alig lehet előzni, így a legtöbbször csak megközelítettük egymást a pályán. Egy a lényeg, pontokat szereztünk, nem kúrtunk el semmit, így elégedettek lehetünk” – hangzott a sajátos értékelése a finn pilótának.

A verseny egyik pozitív meglepetése volt Lance Stroll (Racing Point) szereplése, hiszen a mezőny végéről érkezve lett kilencedik.

„Maximálisan elégedett vagyok a pontszerzéssel, és a mai nap is megmutatta, jutunk mi még előrébb is. Nagyon sűrű a középmezőny, nem volt egyszerű felküzdenem magam, de működött a stratégiánk. A csapat szempontjából mindenképpen fontos volt, hogy pontot szerezzünk, és ha képesek vagyunk ezt a fejlődési görbét tartanunk, akkor nem lesz rossz az idei szezonunk” – fogalmazott Stroll.

Kvjat maga mögött tartotta a nála gyorsabb Red Bullt, aminek egy pont lett a jutalma

A pontszerző zónát a visszatérő Danyiil Kvjat tette teljessé, aki az utolsó körökben hatalmas csatát vívva tartotta maga mögött Gasly Red Bull-ját. nem véletlenül mondta az orosz pilóta, talán ez volt a legdolgosabb pontja, amit az F1-ben megszerzett.

„Fantasztikus érzés így visszatérni, és egy gyorsabb autót hosszú körökön át magam mögött tartani. Ez az évkezdet bíztató a csapat szempontjából, van mire építenünk a szezonban” – mondta Kvjat.


Hozzászólások