MotoGP

Espargaro Doviziosót másolná az Apriliánál

A spanyol szerint inspiráló az, amit az olasz versenyző elért az utóbbi években a Ducati csapatával: egy szenvedő gyári alakulatból váltak Marc Marquezék fő kihívóivá.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Bár vannak megvillanásai az Apriliának, összességében továbbra is a legharmatosabban teljesítő gyártónak tűnik a MotoGP-ben. A konstruktőri tabellán ismét az utolsó helyen végeztek – annak ellenére, hogy Andrea Iannonének volt hatodik, Aleix Espargarónak pedig egy hetedik helyezése is a szezon során. Az utóbbi években főként a spanyol hozta a legjobb eredményeket a noale-i gyártónak, Espargaro pedig igyekszik erőt meríteni abból, amit Andrea Dovizioso elért a Ducatinál. Az olasz 2013-ban egy küszködő istállóhoz igazolt, azóta azonban folyamatosan törtek előre, s az elmúlt három idényben egyaránt vb-ezüstérmet szerzett a motoros.
 
„Pontosan, ez a célunk, teljes mértékben” – felelte Espargaro a Motorsport.com azon kérdésére, hogy Dovizioso produkciója inspirálja-e. „A legegyszerűbb dolog lenne csapatot váltani és találni egy másik gyári motort, vagy akár egy privát alakulatot, amellyel a dobogóért csatázhatok. De a legjobb az lenne, és amit szeretnék elérni, hogy az Apriliát juttassam fel a pódiumra, mint azt tette ő a Ducatival. Amikor megérkezett a Ducatihoz, a bolognaiak rettenetesen messze voltak az elejétől, és nézzük meg, most hol áll a motor. Közel 300 pontot szerzett idén, ami hihetetlen. A problémát az jelenti, hogy Marquez személyében itt van a történelem legjobb motorosa, szóval a második hely is felér egy címmel.”
 
Az Aprilia egy teljesen új motorral készül a 2020-as idényre, amelyet azonban majd csak a februári teszteken lesz lehetőségük kipróbálni a versenyzőknek. Espargaro szerint egyébként hiába számít „nagynak” a Piaggio Group, amelyhez a noale-i gyártó is tartozik, ha a pályán elért eredményeik továbbra is azt mutatják, hogy ők a legkisebbek a MotoGP-ben – viszont ezen szeretnének mindenképp változtatni. Arra a kérdésre, hogy az Aprilia erőforrásai elegendőek-e ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a többi gyártóval a királykategóriában, így válaszolt a spanyol:
 
„Egyelőre nem. Úgy értem, a potenciál meglenne, látjuk az elmúlt három szezon eredményeit. De az Aprilia már öt éve csatlakozott a MotoGP-hez, szóval úgy tűnik, valami hiányzik, mert nem vagyunk a riválisaink szintjén. Amit mondani akarok igazából, hogy az Aprilia nagyon nagy, ahogy a Piaggio csoport is, és ezt kellene megmutatnunk a pályán is. Remélhetőleg a jövőben változtatni tudunk ezen. Még ha ez is a valóság, nem jó azt hallani, hogy mi vagyunk a legkisebbek, szóval ezen akarunk változtatni.”

Fotó: Aprilia Racing


Hozzászólások