MotoGP

Espargaro: “A vb-cím esélyesei között lehetünk”

Habár Pol Espargaro még csak a dobogó közelébe sem került a szezon első két futama alkalmával, mégis a spanyol úgy gondolja, hogy még idén a vb-címre esélyesek között majd.
Aligha lehetne a Honda szempontjából álomszerű szezonkezdetről beszélni, tekintve, hogy a pontversenyben Pol Espargaro a legelőkelőbb helyen álló versenyzőjük a maga tízedik pozíciójával és tizenegy világbajnoki egységével. A KTM-től igazolt spanyol egy nyolcadik és egy tizenharmadik hellyel a zsebében távozott Katarból, amelyek közül azért egyik sem az a helyzés, amelyért ő maga, vagy akár a Honda harcolni szeretne. A HRC célja értelemszerűen a világbajnoki cím, ezáltal pedig a futamokon győzelmek, de legalábbis dobogós helyek gyűjtése. Espargaro igazolásával az volt a nem titkolt szándékuk, hogy Marquez mellett egy másik, versenyképes, ugyanakkor tapasztalt pilótájuk is legyen a gyári alakulatban, viszont eddig nem igazán jött ki a képés a 2013-as Moto2-es világbajnoknak. A hamarosan 30 éves motoros ettől függetlenül is igen elismerően nyilatkozott az RC213V-ről, mivel úgy véli, hogy a motor alkalmas arra, hogy a mezőny elejében legyenek vele.
“A motor gyors, nem aggódok. Nagyszerű szezonunk lehet és a vb-címre esélyesek között szerepelhetünk. Azt nem tudom mi történik majd, ha Marc visszatér, azonban a versenygép a dobogóért is harcolhatott volna, mivel nagy potenciál van benne.” – kezdte Espargaro a dohai futamot követően. “Nem dolgoztunk jól szombaton, mivel a tizenötödik helyről rajtolva semmiért sem harcolhatsz. Hogyha az első két sorból indultam volna, akkor mindkét futamon a győzelemért küzdhettem volna. Jobb tempóm volt, mint az előttem lévőknek.” – mondta a repsol hondás. Espargaro legutóbb saját hibájának tudta be (egyik alkalommal elfékezte magát a célegyenes végén és ki kellett szélesítenie a kanyart) a nem túl fényes szereplést, ami azonban ígyis jobb volt, mint a Honda bármelyik másik versenyzőjének produkciója. Alex Maquez például mindkét katari futamon nullázott, akárcsak Nakagami, aki bár vasárnap célba ért, azonban tizenhetedikként tette mindezt. Említhetnénk még Stefan Bradlt, de tekintve, hogy ő Marquez helyetteseként van jelen (vélhetőleg már nem sokáig), így ő leginkább becsületpontokat gyűjtöget.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások