MotoGP

Dovi: “Fenntartásokkal kell kezelni a katari eredményeket”

Andrea Dovizioso hamarosan ismét MotoGP motorra ül és részt vesz majd az Aprilia háromnapos jerezi tesztjén, azonban addig is az olasz versenyző egy podcast során elmondta meglátásait az idei világbajnoki szezonkezdettel kapcsolatban.
A 35 éves motoros április 12. és 14. között teszteli majd az Apriliát, mellyel kapcsolatban a La Gazzetta dello Sport olasz sportnapilap podcastjében kérdezték Dovit. Érthető módon kíváncsiak voltak arra, hogy 2004-es 125-ös világbajnok mit gondol Aleix Espargaro és a noaleiek katari teljesítményéről, amely kapcsán az olasz a következőket mondta: “Nagyon versenyképesek voltak, Aleix pedig igen gyors tudott lenni. Számára minden, a motorhoz érkező új alaktrész igen ösztönzően hat arra vonatkozóan, hogy továbbra is nyomja neki. Az Aprilia eredményeit azonban, mint mindenki másét, fenntartásokkal kell kezelni, mivel Katar egy különleges pálya.” – mondta Dovizioso. Nem véletlen fogalmazott így a tavaly még Ducatival versenyző motoros, hiszen nem egyszer volt már arra példa, (mindhárom kategóriát illetően), hogy aki a szezonnyitó katari futamon kiemelkedően jól teljesített, az aztán az európai versenyhelyszíneken egyszerűen eltűnt a mezőnyben.
Dovi kérdés nyomán az apriliás teszt vonatkozásában hozzátette, hogy nem tudja mire is számítson, hiszen karakterisztikát, ergonómiát és sok egyéb szempontot tekintve egy, az eddigektől eltérő motorral fog menni. “Több évig Ducatival versenyeztem, így természetesen egy másik motort kipróbálni olyasmi, amit minden versenyző szeretne.” – tette hozzá. Nem maradhatott el az sem, hogy az olasz véleményét kikérjék a szezon első két futamával, azon belül is a Yamaha teljesítményével kapcsolatban, hiszen a hangvillások egy olyan pályán szereztek két győzelmet, amely elviekben a Ducatinak kedvez. “Quartararo úgy nyert, hogy senki sem számított rá és egy olyan pályán harcolt a Ducatikkal, ahol a többi motor számára gyakorlatilag leheteten volt megelőzni a pirosakat. Fabio és Maverick lényegesen hátrébb volt, de jól zárkóztak fel, megérdemlték a két győzelmet. A második versenyen többen is nyerhettek volna, nagyon ment mindenki, ami az idegek és a motormenedzsment csatája is volt. Nem Zarcónak és Martinnak volt a legjobb tempója abban a bolyban, mégis dobogóra tudtak állni.”
  
A Pramac Racing teljesítménye kapcsán Dovizioso kiemelte, hogy a szatellit csapatok esetében már nem úgy kell ezekre az alakulatokra tekintetni, mint pár évvel ezelőtt. “Amikor az emberek más színekben versenyző csapatot látnak, akkor azt hiszik a motor is más, azonban a MotoGP már nem így működik. Minden csapat és istálló a saját, különböző módján menedzseli a versenyzőit és motorjait. A Pramacnál ugyanazok a motorok vannak, mint a gyári csapatban, ezt pedig az eredmények is bizonyították. Véleményem szerint Zarco volt a legkomplettebb versenyző és ugyan nem volt meg a tempója a győzelemhez, két második helyet szerzett. Másoknak – akár a ducatisok is – megvolt az esélye az első helyre, de hibáztak és nem jártak sikerrel. Johann kiválóan rakta össze a hétvégét és a világbajnokságoz való hozzáállása nagyon jó.”
  
A nyolc szezont is Ducatival versenyző motoros igen elismerően beszélt az újonc Jorge Martinról is, akinek teljesítményétől elmondása szerint libabőrös lett, kiváltképpen a szombati kvalifikáció alkalmával. Dovizioso úgy gondolja, hogy a spanyol pilóta már a Moto3-ban és a Moto2-ben megmutatta tehetségét, akárcsak korábban Joan Mir, vagy éppen Alex Rins. Az olasz azonban Martin teljesítményétől függetlenül hangsúlyozta, hogy a katari eredményeket bizonyos tekintetben a helyén kell kezelni. “A két futam során olyan dolgokat láttunk, melyeket fenntartásokkal kell kezelni, mivel a katari egy különleges pálya és teszt is volt ott. A nagyon egyben lévő mezőny kiemeli a kvalifikáció jelentőségét. Manapság már nincs túl nagy mozgástér ilyen tekintetben. Hogyha a Yamaha vagy a Suzuki az első sorból indult volna, akkor valószínűleg elhúztak volna.” – Dovi hozzátette, hogy szerinte az adott verseny 70%-a az időmérőn múlik, ugyanakkor szóba kerültek az újoncok is, akik számára elsőre talán egyfajta sokk, amikor MotoGP motorra ülnek, azonban annál hamarabb képesek ahhoz alkalmazkodni. Az olasz szerint a Moto2-ből érkezőknek nem nehéz váltani GP gépekre, emellett viszont úgy fogalmazott, hogy túl sok az elektronika a MotoGP-ben.
 
Dovizioso további kérdésre elmondta, hogy szerinte lehetetlen tudni, mi lehet Rossi gondja, illetve azt gondolja, hogy Rins megnyerheti a világbajnokságot, azonban ehhez még hiányzik neki valami. Az olasz szerint a Suzuki motorosa az első versenyen győzhetett is volna akár, hiszen Vinales előtt volt és jobb tempót is ment a yamahásnál.  A KTM kapcsán azt mondta, hogy egyértelműen technikai háttere volt az osztrák márka problémáinak, mivel mind a négy motorosuk hasonlóképpen küszködött, a Hondáról pedig a következőket mondta: “Nehéz megmondani, hogy miért szenvednek annyira. Úgy hiszem ez nem azért történik, mert hátrafelé léptek, hanem az ellenfelek miatt. A motor szempontjából, külső szemlélőként van valami furcsa benne. Nem negatív szempontból, sokkal inkább különlegességet tekintve, mivel csak egy bizonyos vezetési stílus mellett lehet vele győzni.” Dovi hozzátette: úgy tűnik, hogy a Hondánál valami nem működik bizonyos helyzetekben, a versenyzők pedig nem érzik a határokat és szenvednek a motorral.

Fotó: MotoGP Media ; Andrea Dovizioso twitter


Hozzászólások