MotoGP

Brivio úgy véli egy motor sohasem tökéletes, így a Suzuki sem az

A Suzuki csapatfőnöke, Davide Brivio elmondta, hogy a 2020-as győztes szezon közben egyáltalán nem éreztek nyomást amiatt, hogy a rivális csapatok többször is tökéletesnek titulálták motorjukat.
Mint tudjuk, a Suzukinak 2000 óta először sikerült megnyernie a világbajnoki címet Joan Mir jóvoltából, ezen túl pedig harmadikak lettek a gyártók versenyében, elsők pedig a csapat-világbajnoki tabellán. Mindezt úgy, hogy a Suzuki egyelőre csak két motorral van jelen a MotoGP-ben, nem mellesleg pedig Mir bizonyult a legkiegyensúlyozottabb versenyzőnek a szezon során, hiszen 14 futamból 7 alkalommal végzett a dobogón. A sikerhez nagyban hozzájárult a kékek kiválónak mondható konstrukciója a Suzuki GSX-R, melyről a japán alakulat csapatfőnöke a következőket mondta: “Nem tudom, hogy ez egy tökéletes motor-e. Azt gondolom, hogy az egyensúly remek volt a különböző részek között. A motorblokk jó, a váz jó, és a gumikkal is jól bántunk. Plusz ezek kombinációja a versenyzőkkel együtt kiváló. Alex Rins már a kezdetektől jó volt, míg Joan Mir megtanulta, miként ossza be a gumikat és hogyan vezesse kiválóan a motort.  Mindenesetre az, hogy ez egy tökéletes motor lenne-e, azt nem tudom. Egy motor sohasem tökéletes. Az biztos, hogy egy nagyszerű csomagról van szó.”
A Suzuki az egyik legkisebb gyártónak számít a MotoGP-ben, mivel egyedül nekik és az Apriliának van mindössze két motorja a rajtrácson. A Honda és Yamaha négy, míg a Ducati hat motorral képviselteti magát. 2019-től a Suzuki követve a rivális márkákat, létrehozta a saját versenyzői részlegét, a Suzuki Racing Company-t, mindezt önálló kötségvetéssel. “A Suzuki egy nagy, jól működő cég. Mégis, a költségvetés, amiből gazdálkodunk jóval kisebb, mint a többi gyártóé. Az igazság pedig az, hogy ha nincs korlátlan mennyiségű pénzed, vagy legalábbis nagyon sok, akkor kénytelen vagy kreatívabbá válni és többet gondolkodni. Például a személyzetünk sokkal kevesebb főből áll, igaz természetesen időről időre próbáljuk ezt a számot növelni. A másik oldalról persze az is igaz, hogy ez kevesebb zavart okoz. Meg kell találni a tökéletes egyensúlyt, hogy elég ember legyen, de azért ne túl sok. Mondhatjuk, hogy mi egy jó csapat vagyunk. Megvan mindenünk, ami kell és talán van pár rész a szervezeten belül, ahol tudunk még fejlődni. Ebben a pillanatban azonban a COVID-dal és minden nehézséggel együtt a legfontosabb, hogy menjünk előre és stabilak maradjunk amennyire csak lehet.” 

Fotó: Team Suzuki Ecstar


Hozzászólások