Egyéb motorsport

Brit Superbike 2020 - visszatekintő

Az alábbi cikkben röviden összefoglaljuk, mi történt az egyik - ha nem a - legerősebb nemzeti motoros bajnokságban a Brit Superbike-ban a tavalyi szezonban.
Az már korán eldőlt, hogy nem lesz címvédés, ugyanis a 2019-es bajnok Scott Redding 2020-ban már a Superbike világbajnokságon versenyzett - ahol ezüstérmes lett a világbajnok Jonathan Rea mögött.

Egyetlen korábbi bajnok volt jelen az idei mezőnyben, a 2015-ös győztes és négyszeres ezüstérmes (mellesleg Supersport VB-futamgyőztes) ausztrál Josh Brookes - az előző évek bajnokai közül Scott Redding és Leon Haslam a világbajnokságra igazoltak, a sportág legnagyobb alakja, a hatszoros bajnok Shane Byrne pályafutásának pedig egy csúnya lábsérülés vetett véget. Ám Brookes-on kívül is volt szép számmal nagy név az idei mezőnyben: a korábbi GP500-as menő és háromszoros BSB-bajnok Niall Mackenzie két fia: Taylor és Tarran; a korábbi Stock600 Európa-bajnok és Supersport VB-menő Gino Rea; a Macau GP-győztes Glenn Irwin; a Man-szigeti TT jelenlegi pályacsúcstartója, Peter Hickman; valamint sok más, korábbi BSB-futamgyőztes - a teljesség igénye nélkül: Jason O'Halloran, Bradley Ray, vagy Tommy Bridewell. 
Két, magyar vonatkozású név is feltűnik a nevezési listán: Kyle Ryde, aki a 2016-os Supersport VB-n a magyar Schmidt Racingnél versenyzett; valamint régi jó "ismerősünk", a spanyol Hector Barbera, aki 2007-ben és 2008-ban a 250 köbcentis világbajnokságon, majd 2019-ben a Supersport világbajnokságon versenyzett a Team Toth színeiben - utóbbi együttműködésnek csúnya vége lett
Két, említésre méltó beugró volt a második donington-i fordulón a mezőnyben: a korábbi Stock1000 Európa-bajnok és IDM SBK-bajnok BMW-s német ász, Markus Reiterberger; valamint a korábbi Man-szigeti TT-győztes Ian Hutchinson.
 

Mint minden bajnokságot, ezt is átírta a tavaly kitört pandémia: a bajnokság mindössze hat fordulóból állt, mindegyiken három versenyt futottak. Az elmúlt évektől eltérően idén a rájátszás is elmaradt - vagyis nem emelték ki három fordulóval a vége előtt a hat legjobb versenyzőt, hanem "hagyományos" módon, a legtöbb pont döntött. A naptár a kövekezőképpen nézett ki:
 
  1. Augusztus 08-09:      Donington Park (rövid nyomvonal)
  2. Augusztus 22-23:      Snetterton 300
  3. Szeptember 05-06:    Silverstone (rövid nyomvonal)
  4. Szeptember 19-20:    Oulton Park
  5. Október 03-04:          Donington Park (normál nyomvonal)
  6. Október 17-18:          Brands Hatch
A 2019-es szezonhoz képest a 2020-as szezon sokkal kiegyenlítettebb volt. Míg 2019-ben a három ducatis versenyző: Scott Redding, Josh Brookes és Tommy Bridewell mellett a mezőny többi tagja csupán epizódszereplő volt, addig tavaly nyolc különböző versenyző nyert, és az utolsó forduló előtt még öt motorosnak volt matematikai esélye a bajnoki címre. 
Bár a mezőny kiegyeníltettebb volt, egyértelműen három csapat emelkedett ki közülük:
 
  • VisionTrack Ducati: Paul Bird gyári ducatis alakulatában maradt a 2019-es ezüstérmes Brookes, valamint leigazolták Redding helyére a korábbi BMW-s Christian Iddont
  • Honda Racing: a gyári Honda csapatban az Irwin fivérek: Glenn és Andrew versenyeztek (a harmadik tesó, Graeme egy kawasakis csapattal volt sereghajtó)
  • McAMS Yamaha: nem változott a felállás, 2020-ban is az ausztrál Jason O'Halloran és a skót Tarran Mackenzie votlak a versenyzőik

Szezonösszefoglaló videó Jamie Whitham tolmácsolásában
 
A szezonnyitón még nagyon a hondás Irwin fivéreknek állt a zászló: az első két versenyen kettős győzelmet arattak Andrew-Glenn sorrendben, a harmadikon Tommy Bridewell mögött második-harmadikként pezsgőztek a dobogón - ám utólag Andrewot kizárták, mivel egy meredek manővere miatt Josh Brookes elesett.
A következő, snettertoni forduló első versenyén Christian Iddon megszerezte a hőn áhított első futamgyőzelmét, a másodikon a csapattárs Brookes, a harmadikon pedig Glenn Irwin első hondás győzelmét ünnepelhette. Az említett három csapat mellett ekkor még erősen dominált az Oxford Ducati versenyzője, Tommy Bridewell, aki második volt a tabellán - ám a kezdeti lendület alábbhagyott, és Snetterton után már dobogóra sem állt.
A harmadik versenyhétvége a rövid Silverstone-i aszfaltcsíkon a Buildbase Suzuki motorosa, Kyle Ryde tündöklését hozta: az első versenyen szoros csatában második lett a yamahás Tarran Mackenzie mögött, a következő két másik futamot pedig megnyerte. Ő csak itt ment jól: a szezonban sem ez előtt, sem ez után nem állt már dobogóra.
A negyedik fordulót Oulton Parkban rendezték. Itt kétszer O'Halloran, és egyszer Brookes diadalmaskodtak. A bajnokság fordulópontjának ezt lehet tekinteni: Glenn Irwin első két fordulón szerzett előnyét eddig tudta beosztani, az akkori 23 pontos előnye már csupán két pontra olvadt a második helyezettel szemben, aki ekkor Jason O'Halloran volt.
Az ötödik hétvégét a teljes doningtoni pályán rendezték. Először Andrew Irwin szerezte meg saját maga és a Honda idei utolsó győzelmét, majd Brookes és Tarran Mackenzie diadalmaskodtak. 
A szezonzáró fordulót hagyományosan Brands Hatch-ben rendezték (mely pálya a sorozat jogtulajdonosának, a Motorsport Vision-nek a székhelye is egyben). Még öten voltak harcban a végső címért, bár Tarran Mackenzie esélye már csak matematikai volt. Az első versenyt O'Halloran, a másodikat pedig Brookes nyerte - ezzel Glenn Irwin és Tarran Mackenzie kiszálltak a bajnoki csatából, O'Halloran hátránya 12, Iddoné pedig 18 volt a listavezető Brookes-szal szemben, tehát neki mindenképpen hibáznia kellett volna, hogy a többiek nevethessenek a végén. Ám ő nem tette meg ezt a szívességet nekik: megnyerte a harmadik versenyt és ezáltal a bajnokságot is. O'Hallorané lett az ezüst, ezáltal ausztrál 1-2 a tavalyi szezonban. Christian Iddon nemcsak az első futamgyőzelmének, hanem élete legjobb BSB-eredményének is örülhet a harmadik hellyel. 
 
 Brookes másodszor lett brit bajnok

A 2020-as Brit Superbike Bajnokság végeredménye:
 
1.  Josh Brookes Ducati 288
2.  Jason O'Halloran Yamaha 267
3.  Christian Iddon Ducati 258
4.  Glenn Irwin Honda 226
5.  Tarran Mackenzie Yamaha 215
6.  Andrew Irwin Honda 172
7.  Tommy Bridewell Ducati 168
8.  Lee Jackson Kawasaki 157
9.  Kyle Ryde Suzuki 137
10.  Danny Buchan Kawasaki 131
11.  Luke Mossey BMW 95
12.  Gino Rea Suzuki 89
13.  Bradley Ray BMW 76
14.  Peter Hickman BMW 71
15.  Ryan Vickers Kawasaki 45
16.  Jack Kennedy Kawasaki 34
17.  Hector Barberá BMW 32
18.  Joe Francis BMW 24
19.  Keith Farmer Suzuki 10
20.  Alex Olsen BMW 8
21.  Taylor Mackenzie BMW 7
22.  Storm Stacey Kawasaki 4
23.  Markus Reiterberger BMW 2
24.  Dan Linfoot Yamaha 2
25.  Josh Owens Kawasaki 1
26.  Graeme Irwin Kawasaki 1
   Tom Ward Kawasaki 0
   Bjorn Estment BMW 0
   Ian Hutchinson BMW 0
   Brian McCormack BMW 0
   Lachlan Epis BMW 0
   Matt Truelove Kawasaki 0
 
 Csoportkép: a BSB összes kategóriájának 2020-as bajnoka
 
Puszta érdekességként említsük meg a fő betétkategóriák élmezőnyeit, mivel nemsokára a királykategóriában is láthatjuk őket akár - sőt, a Supersport bajnok Rory Skinnert már be is jelentették, hogy idén az FS-3 Kawasaki csapatnál fog versenyezni a Superbike-ban.
Íme, 2020-as végeredmény:

Supersport:
 
1.  Rory Skinner Yamaha 270
2.  Brad Jones Yamaha 174
3.  James Westmoreland Kawasaki 152
4.  Bradley Perie Yamaha 147
5.  Lee Johnston Yamaha 118

Superstock 1000:
 
1.  Chrissy Rouse BMW 181
2.  Tom Neave Honda 155
3.  Lewis Rollo Aprilia 130
4.  Billy McConnell BMW 121
5.  Tim Neave Suzuki 118

Superstock 600:
 
1.  Ben Luxton Kawasaki 165
2.  Rhys Irwin Yamaha 121
3.  Zak Corderoy Kawasaki 108
4.  Caolan Irwin Kawasaki 99
5.  Liam Delves Yamaha 75

Az idei Brit Superbike Bajnokság a pandémia helyzet miatt az eredetileg tervezett április helyett igen későn, május legvégén fog rajtolni Oulton Parkban. A versenyhétvégékről az oldalunkon be fogunk számolni.


Fotó: MSVR, DoubleRed, Impact Images


Hozzászólások