F1

Bottas vezetésével Mercedes-fölénnyel indult a japán hétvége

Csaknem egy másodpercet adott a Ferrariknak az új aero-fejlesztésekkel készülő címvédő gárda finnje, aki vb-éllovas csapattársát, Lewis Hamilton 76 ezreddel utasította maga mögé péntek délelőtt.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Magyar idő szerint péntek hajnali 3 órakor vette kezdetét a Formula-1-es Japán Nagydíj első szabadedzése, amely előtt a legfontosabb hír az volt, hogy a közelgő Hagibis tájfun miatt már most eldöntötték, hogy törlik a teljes szombati programot, s csak vasárnap délelőtt rendezik meg a kvalifikációt. A pályán pedig egy új arcot köszönthettünk, hiszen a Toro Rosso lehetőséget biztosított Naoki Yamamotónak, hogy debütáljon az F1-ben: a 31 éves japán tavaly a Super Formula és a Super GT bajnoki címét egyaránt bezsebelte, ezzel érdemelte ki a mostani edzésen való részvételt.
 
Mivel a módosított program miatt csak a két pénteki tréning áll a csapatok rendelkezésére a felkészülésre, így már az FP1-et is szorgalmasabban töltötték, mint általában – igaz, a kezdés nem volt zökkenőmentes, Carlos Sainz kivezetőkörön leálló autója miatt rögtön virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. De nemcsak a McLaren spanyoljának nem kezdődött jól a hétvégéje Suzukában, Antonio Giovinazzi Alfa Romeójával ugyancsak gondok akadtak.
 
Ami az eredményeket illeti: bár az edzés egy szakaszában a Ferrarik is vezettek, végül az új aero-fejlesztésekkel érkező Mercedesek domináltak. A leggyorsabbnak Valtteri Bottas bizonyult, 76 ezreddel megelőzve Lewis Hamiltont, Sebastian Vettel lemaradása viszont már csaknem egy másodperc volt a finnel szemben. Charles Leclerc lett a negyedik, majd jött a két Red Bull-Honda Max Verstappen, Alexander Albon sorrendben.
 
A középmezőny legjobbja az edzés eleji gondok ellenére is Sainz lett, míg a top 10-be a két Racing Point és a másik McLaren, azaz Sergio Perez, Lance Stroll és Lando Norris fért még be. Yamamoto a 17. helyen zárt Pierre Gasly autójával, s csupán egy tizeddel maradt el Danyiil Kvjattól. Folytatás itthoni idő szerint reggel 7 órakor a második szabadedzéssel.
 
Az 1. szabadedzés végeredménye:
1. Valtteri Bottas Mercedes 1m28.731s -
2. Lewis Hamilton Mercedes 1m28.807s 0.076s
3. Sebastian Vettel Ferrari 1m29.720s 0.989s
4. Charles Leclerc Ferrari 1m29.912s 1.181s
5. Max Verstappen Red Bull/Honda 1m30.046s 1.315s
6. Alexander Albon Red Bull/Honda 1m30.375s 1.644s
7. Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1m30.702s 1.971s
8. Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1m30.810s 2.079s
9. Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1m30.959s 2.228s
10. Lando Norris McLaren/Renault 1m31.001s 2.270s
11. Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m31.283s 2.552s
12. Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1m31.307s 2.576s
13. Nico Hulkenberg Renault 1m31.426s 2.695s
14. Daniel Ricciardo Renault 1m31.563s 2.832s
15. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1m31.785s 3.054s
16. Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1m31.920s 3.189s
17. Naoki Yamamoto Toro Rosso/Honda 1m32.018s 3.287s
18. George Russell Williams/Mercedes 1m32.800s 4.069s
19. Robert Kubica Williams/Mercedes 1m33.484s 4.753s
20. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1m36.887s 8.156s

Fotó: Mercedes


Hozzászólások