F1

Bottas hat ezreddel Hamilton előtt a pole-ban, Leclerc is a sarkukban

Hihetetlenül szorosan alakult a Brit Nagydíj időmérője, amelynek végén a Mercedes finnje minimális különbséggel előzte meg hazai közönsége előtt szereplő csapattársát. A második és harmadik sorba is egy-egy Ferrari és Red Bull fért be, élükön a monacóival.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A szabadedzések után szombat délután már az időmérő edzés következett a Formula-1-es Brit Nagydíjon, ahol bár továbbra is felhős volt az égbolt, de legalább teljesen száraz pályán vágtak neki a versenyzők a körözésnek. A pályacsúcs már a Q1-ben megdőlt: előbb Charles Leclerc, majd Lewis Hamilton futotta meg a jelenlegi nyomvonal legjobb idejét – igaz, a Ferrarik a közepes keverékű abronccsal léptek tovább, míg a Mercedesek és a többiek lágy gumin voltak. Persze az első szakaszban csak a top 15-be jutás volt a cél, ezt végül Kevin Magnussennek (Haas), Danyiil Kvjatnak (Toro Rosso), Lance Strollnak (Racing Point) és „természetesen” a két Williamsnek, George Russellnek és Robert Kubicának nem sikerült abszolválnia.
 
A Q2-ben Leclerc, a két Mercedes és a két Red Bull próbálkozott a közepes gumival, Sebastian Vettel viszont a lágyat tette fel már elsőre is, egyedüliként az élcsapatok pilótái közül – igaz, a hajrában a többiek is így cselekedtek. Ezt a szakaszt Leclerc zárta az élen Valtteri Bottas és Hamilton előtt, a monacói ráadásul végül a puha keveréken érte el a legjobbját, így azon kell majd rajtolnia, hasonlóan német csapattársához. A kiesők közé a két Alfa Romeo, Antonio Giovinazzi és Kimi Raikkönen, valamint Carlos Sainz (McLaren), Romain Grosjean (Haas) és Sergio Perez (Racing Point) került be.
 
A Q3-as első lövések után Bottas 1.25,0-s idővel vezetett a kétszer is nagyot korrigálni kénytelen Hamilton előtt, míg a Ferrarik a második etapban futott idejükön sem tudtak javítani. Az utolsó próbálkozások után Hamilton ugyan sokat javított, hat ezreddel azonban elmaradt finn csapattársától, így Bottas meggátolta a britet a rekordot jelentő hetedik pole-pozíció megszerzésében. Leclerc is csupán 79 ezreddel maradt el tőle, de Verstappen is két tizeden belülre került. Pierre Gasly ötödik lett, megelőzve Vettelt, ami pedig a középmezőny elejét illeti: Daniel Ricciardo végzett a hetedik helyen a Renault-val, lenyomva Lando Norrist (McLaren), Alexander Albont (Toro Rosso) és Nico Hülkenberget (Renault). A futam vasárnap 15:10-kor startol.
 
Az időmérő edzés végeredménye:
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:25.093  
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:25.099 0.006 mp h.
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:25.172 0.079
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:25.276 0.183
5. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:25.590 0.497
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:25.787 0.694
7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:26.182 1.089
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:26.224 1.131
9. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:26.345 1.252
10. Nico Hülkenberg német Renault 1:26.386 1.293
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:26.519  
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:26.546  
13. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:26.578  
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:26.757  
15. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:26.928  
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:26.662  
17. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:26.721  
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:26.762  
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:27.789  
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:28.257  

Fotó: Daimler Media Site


Hozzászólások