MotoGP

Alex Marquez nem zárja ki, hogy még egy évig a Moto2-ben marad

Szeretne fellépni a MotoGP-be, de a spanyol is tisztában van vele, hogy kevés az elérhető hely 2020-ra, így azt is jó lehetőségnek tartja, hogy még egy szezont lehúzzon a középső géposztályban.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

Alex Marquez egy-egy győzelmet leszámítva mostanáig nem remekelt a Moto2-es kategóriában, az utóbbi hetekben viszont azt a formát idézi, amellyel 2014-ben világbajnok lett a Moto3-ban. Nem csoda, hogy pletykálni is kezdtek a spanyol MotoGP-s feljebb lépéséről: először a Pramac Racing került szóba, ám náluk vélhetően marad a Jack Miller, Francesco Bagnaia páros, majd állítólag az LCR is felmerülhetett opcióként, ott viszont szintén valószínűsíthető Cal Crutchlow mellett az idén egyelőre remeklő Takaaki Nakagami hosszabbítása.

Az Avintia Racing ugyanakkor bevallotta, hogy szeretne egy újoncot 2020-ban, s Marquez és Lorenzo Baldassarri a két fő jelölt. Ruben Xaus sportigazgató Barcelonában nyilatkozott erről, a Marc VDS motorosa viszont nem tudott konkrétumokkal szolgálni sorozatban harmadik győzelme után sem: „Ugyanannyit tudok, mint a verseny rajtja előtt: semmit. Nehéz helyet találni a MotoGP-ben. Igyekszem a legjobbamat nyújtani a pályán, és az a célom, hogy feljebb lépjek. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de egyelőre nem tudok semmit.”

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e minél hamarabb feljutni a MotoGP-be, így felelt Alex Marquez: „Nehéz ez, mert szinte az összes szerződés megköttetett már, szóval az, hogy még egy évet maradjak a Moto2-ben, jó opciónak tűnik. Az biztos, hogy ha maradok a Moto2-ben, akkor ennél a csapatnál fogok, mert imádom az itteni embereket. Ez a legegyszerűbb, remekül érzem itt magam, de meglátjuk, mit hoz a jövő” – fogalmazott a Motorsport.com hasábjain a spanyol, aki elmondta: néhány csapaton belüli változtatásnak is köszönhető, hogy remekül érzi magát a Marc VDS-nél és ezáltal jól tud teljesíteni a pályán.

Fotó: MotoGP Media

Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !


Hozzászólások