Moto3

2023-ig meghosszabbították a fejlesztési “zárlatot”

A legkisebb géposztályban egészen 2023 végéig meghosszabbították a fejlesztési “tilalmat”, amely azt jelenti, hogy leghamarabb 2024-től láthatunk új motorokat a Moto3-as mezőnyben.
A 2020-as katari nagydíjon kezdődött a Moto3 fejlesztési korlátozása, mely az eredeti tervek szerint 2021 végéig tartott volna, azonban most ezt kitolták a 2023-as szezon végéig. Ráadásul ezt követően 2024-től legalább két évnek el kell telnie ahhoz, hogy ismét új modelleket mutassanak be a gyártók, így 2025 végén, vagy 2026 elején debütálhatnának a még frissebb fejlesztések. Ennek a mostani „zárlatnak” is természetesen a koronavírus világjárvány okozta negatív gazdasági hatása a legfőbb indoka, ennek megfelelően pedig a szervezők a továbbiakban is szeretnék kordában tartani a Moto3-as csapatok és gyártók költségeit.
Annak érdekében, hogy 2024-től egyik gyártó se ragadjon a mezőny hátuljában egy versenyképtelen motorral, ezért engedélyezett számukra, hogy a következő területeken egy fejlesztéssel éljenek: idomzat, első sárvédő, felfüggesztés, váz és motorblokk. Jelenleg egyébként mindössze két gyártó, a KTM és a Honda szerepel a legkisebb géposztályban, melyek gyakorlatilag fej-fej mellett vannak. Ne feledjük, hogy a Husqvarna és a GasGas gyakorlatilag csak nevében és festésében különbözik a KTM-től, egyébként ugyanazon motorról beszélünk. Végül, de nem utolsó sorban 2024-től ugyancsak tervezik egy az eddigieknél fenntarthatóbb üzemanyag bevezetését.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások