Fast Lane
 

Magyar kötődésű tesztpilótát igazolt a Williams

Magyar kötődésű tesztpilótát igazolt a Williams: A tavaly a konstruktőri tabella utolsó helyén végző Williams bejelentette, hogy Roy Nissany lesz idén a tesztversenyzőjük. Az izraeli pilóta, aki az előző idény végi, Abu Dhabiban tartott teszten is vezethette a grove-i istálló autóját, több szállal is kötődik Magyarországhoz. Hazánkban kezdett el gokartozni, mindemellett pedig immár hosszú évek óta az azóta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökeként is tevékenykedő Oláh Gyárfás a menedzsere. Nissany a Williams bejelentése szerint három nagydíjhétvége első szabadedzésén, valamint egy évközi tesztnapon is beülhet majd az autóba. (fotó: Williams Media)