Fast Lane
 

Teljes szezont fut jövőre az IndyCarban a McLaren

Teljes szezont fut jövőre az IndyCarban a McLaren: A wokingi gárda péntek kora délután bejelentette, hogy 2020-ban állandó szereplői lesznek az IndyCar futamainak. A McLaren az Arrow Schmidt Peterson Motorsporttal fog össze, az így létrejövő alakulat új neve pedig Arrow McLaren Racing SP lesz. A csapatnak a Chevrolet fog motort szállítani, ami aligha meglepő a McLaren Hondával való elmérgesedett viszonyát ismerve. Az Arrow SMP társalapítói, Sam Schmidt és Ric Peterson megtartják eddigi beosztásukat, emellett Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója fogja felügyelni az istálló IndyCar-projektjét – ennek keretében egy az F1-es gárdától független csoportot is felügyel majd. A McLaren számára nem ismeretlen amúgy a tengerentúli széria, korábban már futottak ott teljes szezont, legutóbb 1979-ben. 2017-ben és idén csak az Indy 500-zal próbálkoztak a Tripla Koronára hajtó Fernando Alonsóval, ám a legutóbbi kiírás során csúnyán lebőgtek azzal, hogy még csak kvalifikálniuk sem sikerült magukat a versenyre. Nagy kérdés, hogy Alonso része lesz-e ennek a projektnek: Zak Brown elnök-vezérigazgató nemrég úgy fogalmazott, hogy a spanyolt nem érdekli egy teljes szezonos IndyCar-szereplés, de ettől függetlenül persze nem kizárt, hogy az Indy 500-on megint együtt indulnak majd. Az Arrow SMP színeit idén amúgy James Hinchcliffe és Marcus Ericsson erősíti, de a pilótafelállásról egyelőre semmilyen információt nem tett közzé a csapat. (fotó: Matt Frever/IndyCar Media)