Mazda Raceway Laguna Seca - MotoGP
A Laguna Seca versenypálya 1957-ben épült meg a California államban található Salinas és Moneterey közelében. A pálya neve spanyolul száraz tavat jelent, ami nem véletlen, hiszen az aszfaltcsíkot eredetileg egy helyi tó köré építették, amely azonban később teljesen kiszáradt. Laguna Seca több amerikai versenysorozatnak is helszínt ad, a gyorsasági-motoros világbajnokság mezőny pedig először 1988 és 1994 között látogatott el minden évben az amerikai pályára, amelyen aztán 1995 és 2004 között már Superbike-világbajnoki futamokat rendeztek.
2004-ben komoly változtatásokat hajtottak végre a pályán, melynek elsődleges célja a biztonság növelése volt, ám a vonalvezetés lényegi vonásai nem változtak. Az átalakítások utáni évben, 2005-ben Laguna Seca már újra gyorsasági-motoros világbajnoki futamot rendezhetett, amelyet a hazai kedvenc Nicky Hayden nyert meg. Azóta minden évben ezen a pályán rendezik a világbajnokság Amerikai Nagydíját, igaz, csak a legnagyobb kategória versenyzői számára, hiszen Laguna Secában - a világbajnokságban teljesen egyedi módon - hagyományosan csak a királykategória, azaz a MotoGP pilótái versenyeznek egymással.










race.com



















