Jegyek

Zengő Zoltán: „Mindent megteszünk, hogy ismét egy fiatal...

WTCC
Zengő Zoltán: „Mindent megteszünk, hogy ismét egy fiatal magyar tehetséget karoljunk fel”
2016.01.15. 18:27
A Zengő Motorsport csapatfőnöke az M4 Sport kameráinak nyilatkozva megismételte, amit az alakulat szerdai közleményében már olvashattunk: feltett szándékuk, hogy egy fiatal magyar versenyzőt ültessenek a Michelisz Norbert átigazolásával megüresedett Hondába. A szakember szavai arra engedhetnek következtetni, hogy már meg is van ez a bizonyos utód.
 
Michelisz Norbert gyári Hondához igazolását már hetek óta tényként lehetett kezelni, két napja pedig a hivatalos bejelentés is megtörtént végre, azóta pedig a legégetőbb kérdés a magyar szurkolók számára, hogy mi lesz a pilóta nevelőegyesületének, a Zengő Motorsportnak a sorsa. Akkor az alakulat abban a közleményben, amelyben elsősorban Norbitól búcsúztak, elhintette, hogy elsődleges céljuk, hogy egy újabb fiatal magyarnak adjanak lehetőséget, s ezt most Zengő Zoltán csapatfőnök az M4 Sportnak nyilatkozva is elismételte:
 
„Szeretnénk tovább folytatni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ismételten egy fiatal magyar tehetséges karoljunk fel” – jelentette ki a Zengő Motorsport vezetője. „Visszamegyünk a startvonalra, és elkezdjük az építkezést. Norbi vállalta, hogy amikor az ideje engedni, hogy segít nekünk mind szakmailag, mind emberileg, hogy tovább tudjuk képezni a felkarolt versenyzőnket. Szeretnénk ismételten olyan sikereket elérni, mint tettük azt Michelisz Norbival.”
Vajon melyik fiatal kap lehetőséget a WTCC-ben?
 
Az istálló kötelékeiben számos fiatal pilótát találhatunk, akik az elmúlt néhány évben feltűntek a különböző nemzetközi túraautós szériákban. A legnagyobb esélyesnek sokan ifj. Ficza Ferencet tartják, de ott van még Tóth Norbert, Nagy Norbert és Szabó Zsolt is, míg tavaly például lehetőséget kapott a színeikben Nagy Dániel is. Michelisz utódja alighanem közülük kerülhet ki, ám Zengő Zoltán szavaiból úgy lehet érezni, hogy lehet, hogy már el is döntöttek, ki ülhet a Hondába:
 
„Bizton állíthatom, hogy jogosítványa már van, versenyautót vezetett már, de hiba próbálom azt gondolni magamban, hogy a WTCC-s autó nem lesz nagy feladat számára, az lesz” – felelte a csapatfőnök arra a kérdésre, hogy mennyire kell elölről kezdeniük mindent. „Mindenkinek az lenne, bármilyen tehetség lenne bármekkora tapasztalattal. Azt gondolom, hogy a túraautó-vb mezőnyében egy Honda versenyautóba ülni, amellyel egyébként az előző évben Michelisz Norbi komoly sikereket ért el, mindenki számára komoly szakmai és lelki teher lehet. Ezeket le kell majd dolgoznunk, és úgy vélem, a Zengő Motorsport szakmai stábja alkalmas lesz arra, hogy ezt a srácot olyan pozícióba és olyan lelki állapotba hozza, hogy ez ne legyen neki túl nagy feladat.”
Michelisz Norbi és Zengő Zoli neve összeforrt az elmúlt években
 
Mi a helyzet azzal az eshetőséggel, hogy külföldi pilótát szerződtessenek? Erre is válaszolt Zengő Zoltán: „Külföldről nagyon-nagyon sok megkeresést kapunk, hogy versenyezzünk velük. Bevallom férfiasan, ezt nagyon nem szeretném. Magyarok vagyunk, magyar tehetségek vannak, és ha valamit jól tudunk vagy jól tudok csinálni, hogy fiatalokat felkarolok, és megszerzem a szükséges pénzügyi eszközöket ahhoz, hogy ez a sikersztori tovább folytatódjon. Ezen dolgozom most. Nyilván ha minden bukik, akkor el kell gondolkodnunk egy másik variációban, de ez nekem jelenleg csupán a C- vagy a D-tervben.”
 
Végezetül a Zengő Motorsport főnöke arról is beszélt, milyen érzés lesz átélni, ha a csapat versenyzője a pályán csap majd össze Michelisszel: „Nem lesz nehéz, inkább fura helyzet lesz. Gondold el, amikor van két gyereked, és együtt futnak a bajnoki címért. Már nyertél, hiszen legrosszabb esetben első és második helyezett tudsz lenni, ha ezt normálisan ki tudják használni és kulturáltan tudnak egymás ellen versenyezni. Márpedig azt gondolom, hogy Michelisz Norbert is világéletében korrektül versenyzett, és csak olyan pilótákat szeretnék kinevelni, akik szintén ezt teszik. Tehát azt látni, hogy két zengős – merthogy nekem mindig is zengős pilóta marad Michelisz Norbert – versenyzik a Hungaroring célegyenesében… azt gondolom, az egy nagyon felemelő élmény lesz. Nem csak nekem, hanem a magyaroknak is” – zárta gondolatait Zengő Zoli. Az M4 Sport stábja által készített teljes interjú a közmédia hivatalos oldalán, ide kattintva tekinthető meg.
 
Fotók: Zengő Motorsport; Forrás: M4 Sport, Mediaklikk
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: