MotoGP

Zarco: „Végre nem a motorral kellett harcolnom”

A francia versenyző elégedetten nyilatkozott a burirami futamról, valamint arról, hogy ez a verseny igazi megkönnyebbülést jelentett számára az előző fordulókhoz képest.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Amíg mindenki az élen álló trióval volt elfoglalva, Johann Zarco szépen csendben visszalopakodott az ötödik helyre, miután megelőzte Alex Rinst. A Tech3 Yamaha versenyzője nagyon jó hangulatban beszélt a thaiföldi versenyről. Szavait a Crash.net szakoldal idézi: „Nagyon boldog vagyok” – mondta Zarco. „Ez egy kemény futam volt. Nehéz volt kibírni ezt az intenzív versenyt ebben a hőségben. Természetesen ez mindenkinek gondot okozott, de én motivált voltam és már a verseny elejétől kezdve jól éreztem magam. Az élbolyt persze nem tudtam elkapni, de megpróbáltam nyomni és reménykedtem, hogy szerencsém lesz. Mikor láttam, hogy nagyon elszakadnak akkor elkezdtem tartalékolni a végére. Ez kifizetődött, hiszen így el tudtam kapni Alexet. Megpróbálta ugyan rám csukni az ajtót a kilences kanyarban, de túl szélesen fordult és megelőztem az ötödik helyért.”

A francia versenyző kiemelte azt, hogy az elmúlt futamok szenvedései után a hangvillások ezúttal erős hétvégéje volt. Zarco külön kiemelte, hogy mekkora lendületet adott ez a csapatának: „Hihetetlen, hogy három Yamaha volt a top5-ben. Nem csináltam semmi különleges dolgot, de ezen a pályán versenyképesek voltunk és a motorunk is jól működött. Jó volt látni, hogy a srácok újra mosolyognak a csapatnál. Az előző három futam nagyon elfáradtam, mert a saját motorommal kellett küzdenem és nem a többiekkel. Ezúttal szerencsére máshogyan alakult, hiszen teljes mértékben irányítható volt a motor. Ez az igazi versenyzés!”

Zarco állítása szerint a gumiabroncsokat nagyon jó állapotban lehetett tartani és ez vastagon hozzájárult a jó eredményhez: „Az egész futamon nagyjából ugyanolyan jó volt a tapadásunk, ami jó dolog. Talán a hátsó gumi bal oldala elkezdett elkopni a végén, de amíg nekem ez nálam csak három körrel a leintés előtt jött elő, addig a többieknél már jóval korábban. Ugyanattól szenvedtem, mint ők, de én tovább kitartottam. Az első szektort leszámítva a Yamaha jól viselkedett a kanyarok be- és kijáratain. A tizenkettes kanyarral viszont volt gondom, mert nem voltak elég erős kigyorsításaim, de ezt leszámítva a kanyarsebességünk megvolt és versenyképesek voltunk ma.”

Fotó: MotoGP Media

Hozzászólások