MotoGP

Vinales sportpszichológust keres a fejlődés érdekében

A Yamaha spanyolja elismerte: részben fejben dőlt el az, hogy sok szenvedős futama volt 2018-ban, ezen mindenképp szeretne változtatni, de beszélt arról is, minek volt köszönhető, hogy az első körökben rendre gyengén szerepelt.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Maverick Vinales 2017-ben érkezett meg a Yamahához, s rögtön az összes téli teszten ő volt a leggyorsabb, s az első két futamot is megnyerte. Harmadik, Le Mans-i sikere után azonban 29 versenynek kellett eltelnie ahhoz, hogy tavaly Phillip Islanden újra felállhasson a dobogó legfelső fokára. A Motorsport-Magazine.com szakoldalnak adott interjúban a spanyol arról beszélt, miként változtatott meg mindent az, amikor a Michelin a 2017-es idény harmadánál keményebb karkaszú gumikkal állt elő: „2017 elején jóval nagyobb tempóval tudtam kanyarodni a régi első karkasznak köszönhetően. Aztán viszont amikor a Michelin átállt a keményebb karkaszra, a vezetési stílus is megváltozott: később kellett fékezni és jobban „stop and go” jellegűvé vált. Az utolsó néhány versenyen végre így is tudtam motorozni, mert sokat változtattunk a beállításokon.”
 
Arra a kérdésre, mikor kezdett el a beállításokkal is elmenni a „stop and go” stílus irányába, így felelt Vinales: „2018 elején. Megpróbáltam ebbe az irányba elmenni, mert úgy éreztem, így lehet működésre bírni a gumikat. De a motor nem állt készen erre, ezért sokat változtattam a stílusomon, jóval simábban kezdtem el motorozni, akkor viszont az első gumival kerültem bajba, mert nem tudtam eléggé felmelegíteni” – fogalmazott a spanyol, hozzátéve: pontosan ez utóbbi probléma eredményezte azt, hogy 2018-ban a futamok elején rendre nehezen vette fel a ritmust.
Az aragóniai pocsék szereplés – a 14. helyről indulva lett tizedik – döntött úgy, hogy gyökeresen változtat a stílusán, s Buriram óta gyakorlatilag ugyanúgy motorozik, ahogy tette azt annak idején a Suzukinál. Ez meg is mutatkozott az eredményekben, bár azt a yamahás is elismerte, hogy a Thaiföldi Nagydíjon elért dobogójában szerepet játszottak a Michelin speciálisan oda szállított abroncsai is, amelyek kedveztek a hangvillások gépének. Azt viszont kiemelte a motoros, hogy neki egyáltalán nem fekszik, hogy a francia cég termékei roppant szűk tartományban működnek ideálisan.
 
Az interjúban szóba került az is, miben különbözik az ő és csapattársa, Valentino Rossi stílusa: „Nyilván az eltérő magasságunk és tömegünk nagy különbséget jelent. Én később fékezem, de ő nagyobb tempóval megy be a kanyarokba. Én jobban szeretem fogni a féket addig, amíg gázt nem adok. Ilyen a stílusom, megpróbálom azt elérni, hogy működjön vele a Yamaha” – mondta Vinales, hozzátéve, hogy a kanyarkijáratokat viszont kifejezetten hasonlóan teljesítik. A két yamahás beállításai kapcsán is érdekes dologra mutatott rá a fiatal versenyző: „Nagyon hasonlót használtunk, egészen Thaiföldig. Azóta teljesen eltérő beállításokkal megyünk.”
 
Vinales azt sem volt rest elismerni, hogy néhány dolgot fejben is helyre kell nála tenni, hogy ugyanolyan sikeres lehessen, mint volt yamahás karrierje legelején. „Nagyon keményen dolgozom ezen. Igyekszem találni egy sportpszichológust, de ez nem egyszerű, mert egy jót kell találnom, aki megért engem. Olykor nem koncentrálok teljes mértékben, ezen egyértelműen javítanom kell. Olyan ember vagyok, aki minden évben egyre jobb szeretne lenni, és ha találnék egy jó sportpszichológust, akkor rengeteget fejlődnék, mert az előző szezonban több rossz verseny is annak volt köszönhető, hogy a padlón voltam. Katarban például én voltam a leggyorsabb a futam második felében, négy másodpercet hoztam az éllovasokon. De érzelmileg annyira lent voltam, hiszen 2017-ben pole-ból indulva nyertem azt a versenyt… Ha motiváltabb lettem volna és jobban a következő feladatra koncentráltam volna, talán második is lehettem volna a bajnokságban.”
 
Fotók: Yamaha Racing


Hozzászólások