Jegyek

Vinales nem érti Pedrosa formaingadozását

MotoGP
Vinales nem érti Pedrosa formaingadozását
2017.06.10. 19:10
„Mugellóban tizenkettedik volt, itt meg akár el is lóghat a többiekről” – mutatott rá az összetettben vezető spanyol, aki elmondása szerint olyat tapasztal ezen a hétvégén a Yamahán, amelyet még soha.
 
Szeretnél kilátogatni a DTM és a TCR hungaroringi versenyére? Akkor van egy ajánlatunk a számodra, hiszen néhány napig akár jegyshopunkon keresztül is megrendelheted a belépődet a június közepén sorra kerülő rendezvényre!

Nemcsak Valentino Rossi szenved egyelőre Catalunyában: Maverick Vinales sem igazán találja a ritmust, bár ő legalább a Q1-ből továbbjutott, ám így is csak a kilencedik helyre kvalifikált. A világbajnokságot 26 pontos előnnyel vezető spanyol is érthető módon csalódottan nyilatkozott a szombati nap végén:
 
„Mindent megpróbáltunk ma, folyamatosan állítottuk a motort. A probléma az, hogy nem tudunk kigyorsítani, mivel állandóan kipörögnek a kerekek, különösen a 3-as, a 4-es és az utolsó kanyarban. Nagyon furcsa, nem érzem jól magam a motoron” – idézi Vinalest a Crash.net szakoldal. „A közepes keverékű első gumi még elfogadható, a hátsó viszony borzalmas, már egy kör után vissza kell vennem. Nincsen tapadás, a motor pedig „ugrál”. Amikor kimegyek a bokszból, még stabil a versenygép, de amikor megkezdem a gyorskörömet, elkezd mozgolódni. Rendkívül furcsa.”
Bár a Yamahák Jerezben is nagyon szenvedtek az alacsony tapadású aszfaltnak köszönhetően, a spanyol versenyző szerint olyan viszont még soha nem fordult elő vele idén, hogy a hátsó gumin ne lett volna megfelelő a tapadás. Éppen ezért felmerült a kérdés, hogy a vasárnapi Katalán Nagydíj csak a kármentésről fog-e szólni Vinales számára:
 
„Pozitívum, hogy legközelebbi kihívónk, Dovizioso gyakorlatilag mellőlünk, csak a hetedik helyről indul” – mutatott rá a spanyol. „A negyedik szabadedzésen kifejezetten rossz volt a tempónk, de használt gumikon mentünk… Remélem, holnap tudunk javulni a versenytempót illetően. Mindent meg fogunk próbálni holnap. Jó féktávokat tudok venni, így látok esélyt az előzésekre. Meglátjuk, de remélhetőleg, vasárnap erősebbek leszünk.”
 
Vinales hozzátette: nem igazán tudja megfejteni, hogyan lehet, hogy a múlt héten csak a középmezőnyben szereplő Dani Pedrosa a pole-ból indulhat holnap. „Ezt nem tudom megérteni. Mugellóban tizenkettedik volt, itt meg első, és jó esélye lehet ellógni holnap a többiektől. Nagyon nehéz ezt felfogni. Láttam, hogy Marc is nagyon szenvedett, hiszen négyszer is bukott” – magyarázta a yamahás.

Fotó: Yamaha Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: