Superbike

Sykes: „Odaérhetünk a dobogóra Misanóban”

Igencsak bizakodva várja a Superbike-világbajnokság hétvégi futamát a BMW, ugyanis komoly fejlesztésekkel érkezik meg a csapat Misanóba. A gyári csapat 2013-as világbajnoka igencsak optimistán várja a versenyhétvégét, és abban bízik, hogy végre odaérhetnek a legjobbak közé.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

A hétvégén Misanóban folytatódik a Superbike-világbajnokság, és úgy tűnik, a gyári BMW akár meglepetést is okozhat majd. Ugyanis a német gyártó mind Tom Sykes, mind pedig Markus Reiterberger számára egy új fejlesztésű motort biztosít, és az olaszországi teszten úgy tűnt, ezekkel az újításokkal bizony nagyot léphetnek előre.

Az S1000RR ezúttal megkapja az új négyhengeres motort is, ami ugyan a hírek szerint mindössze 4-8 lóerővel lesz erősebb, mint az eddig használt erőforrás, ugyanakkor a szezon kezdetekhez képest ez már 15 lóerős növekedés lesz. A csapat 2013-as világbajnoka, Tom Sykes úgy véli, a fejlesztéseknek köszönhetően akár a dobogóra is odaérhetnek.

„Nagy várakozásokkal tekintek a hétvége elé, és bízom abban, hogy folyamatosan javulva a futamokon mindenképpen sikerül a legjobb öt között végeznem. Nagyon fontos volt a számunkra, hogy részt vehettünk egy kétnapos teszten, ahol előrébb léptünk a beállítások terén is. Igyekszem a legjobbamat nyújtani, mert az elég lehet ahhoz, hogy felállhassak a dobogóra. Már nagyon rászolgáltunk arra, hogy a pódiumon ünnepeljünk, és Imolában nem is kellett sok ehhez. Ha sikerülne, az a csapat további teljesítményére is jó hatással lenne” – állította a 33 éves brit versenyző.

A BMW másik motorosa, Markus Reiterberger éppen tavaly, a Superstock 1000-es kategória itteni futamán bizonyította, igencsak szeret Misanóban versenyezni. 2018-ban a pole pozícióból indulva úgy győzött a futamon, hogy új körrekordot állított fel. Ha hasonlóra nem is, de egy jó eredményre a német versenyző is számíthat.

„Imádok Misanóban versenyezni, ahol tavaly minden sikerült nekem. Az időjárási körülményekre is fel kell készülnünk, mert itt bármi lehet a hétvége alatt. A motorunk remek, és ha szép idő lesz végig, akkor egy nagyszerű versenyhétvégét zárhatunk” – közölte Reiterberger.

Nos, a német nem véletlenül utalt az időjárásra, hiszen az előrejelzések ugyan kellemes 25 fokot ígérnek, ugyanakkor mind szombaton, mind pedig vasárnap előfordulhatnak záporok.

Fotó: BMW

Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !


Hozzászólások