Superbike

Sykes: „Nem tudom, hogy igazából hol tartunk”

Az idén ismét gyári csapattal vesz részt a Suberbike-világbajnokságon a BMW, ráadásul olyan pilótákkal, mint a 2013-as világbajnok Tom Sykes, illetve a tavalyi Superstock 1000-es Európa-bajnok, Markus Reiterberger. Az eddigi teszteken ugyan folyamatosan fejlődtek, ám messze vannak még az ideális helyzettől.

Igazából igazi sztáralakulatként tér vissza a Superbike-világbajnokság mezőnyébe a gyári BMW, hiszen két, korábban már bajnoki címet szerző motorossal vágnak neki a 2019-es szezonnak. A 2013-as világbajnok Tom Sykes személyében egy rendkívül tapasztalt versenyzőt szerződtettek, aki a portimaói teszt mindkét napján képes volt felvenni az előzőleg gyorsabbnak vélt vetélytársaival, Alex Lowes-szel, Alvaro Bautistával, Leon Haslammal és Michael van der Markdal. A brit stabil teljesítményt nyújtva az első napon ötödik, míg a második napon a hatodik helyen zárt Portimaóban.

„Nehéz megmondani, hogy hol tartunk jelenleg, mert az eredményeink nagyban függtek attól, hogy éppen ki milyen abroncsot használt. Én egyszer sem tettem fel kvalifikációs gumit, inkább a feladatainkra koncentráltam. Sokat léptünk előre az elektronika, az alváz és a rúgós elemek terén, valamint tovább javítottam az üléspozíciómon. Ugyan a feltételek nem voltak minden szempontból ideálisak, ráadásul a portugál pálya nem is tartozik a kedvenceim közé, ennek ellenére rengeteget léptünk előre Jerezhez képest. Elégedett vagyok az eddigi teljesítményünkkel, és majd az ausztrál teszten kipróbálunk egy-két új beállítást is a különböző abroncsok miatt” – közölte Sykes.

Csapattársa, a tavalyi Superstock 1000-es Európa-bajnok Markus Reiterberger viszont messze nem nyújt ilyen jó teljesítményt, ugyanis a 24 éves német motoros még nem érzi teljesen komfortosnak magát a BMW-n.

„Amint jól érzem magam majd a motoron, meglátja majd mindenki, hogy én is gyors vagyok" – állította a bajor, akinek a csapatvezetője szerint egyelőre még túl nagy teher, hogy német versenyzőként egy német gyári csapat színeit kell a legmagasabb szinten képviselnie.

„Markus vállát hatalmas teherként nyomja, hogy német versenyzőként egy német gyártó, egy gyári csapat versenyzője lett. Pedig megmondtuk neki, ne érezzen nyomást magán, és ebben az évben annyi az elvárásunk vele szemben, hogy a szezon végére legyen a legjobb tízben” – állította Shaun Muir.

Mindenesetre Reiterberger Portimaóban majd 1 másodpercet kapott, igaz, önmagához képest azért előrelépett a múltkori gyakorláshoz képest.

„Remélem és hiszem, hogy csak idő kérdése, hogy bebizonyítsam, mire vagyok képes. Még meg kell szoknom az új motoromat, változtatnom kell a vezetési stílusomon. Dolgozom keményen azért, hogy a lehetőségeimhez képest minél jobb versenyző váljon belőlem. A csapat nagyszerű, és mindannyiunknak egy a célja, hogy eredményesen szerepeljünk a szezonban. Természetesen még hátrányban vagyok a csapattársamhoz képest, de hát ő nemcsak tíz évvel idősebb, hanem már világbajnoki címet is szerzett. Biztos vagyok abban, hogy eljön az én időm, dolgozunk keményen, és akkor valóra válthatjuk az álmainkat” – fogalmazott Reiterberger, aki hozzátette, az adatok kiértékelését követően újabb lépéseket tehetnek az élmezőny felé.

Fotó: worldsbk.com, BMW


Hozzászólások