Jegyek

Suzukira vált a Team Grillini 2018-ban

Superbike
Suzukira vált a Team Grillini 2018-ban
2017.11.14. 10:39
A hétvégén a csapat bejelentette, amiről már egy ideje pletykáltak a Superbike-vb paddockjában: a következő szezontól Kawasakik helyett két GSX-R1000-est indítanak majd – ezzel nyolc márka lesz jövőre a mezőnyben.
 
Már a YouTube-on is meghallgathatók a P1race szerkesztőségének podcastjei: iratkozz fel YouTube-csatornánkra, és nem maradsz le a legfrissebb epizódokról, amelyben rendre a hét legérdekesebb és legaktuálisabb témáit boncolgatjuk!

A Team Grillini az elmúlt öt szezon során a Kawasaki egyik privát partnere volt a Superbike-világbajnokságon, jövőre azonban szakítanak a „zöldekkel”. A hétvégén ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-ban két Suzukival állnak rajthoz: a japán márka néhány hónapja mutatta be az új GSX-R1000-est, amely különböző szériákban már sikerrel szerepelt, Jerezben pedig a világbajnokság mezőnyében is bemutatkozott szabadkártyásként – igaz, Dominic Schmitter szereplése hagyott még némi kívánnivalót maga után (a fenti képen is a svájci motoros látható a Suzuki nyergében).
 
Andrea Grillini, az istálló első embere azt is megerősítette, hogy nem kapnak gyári támogatást a Suzukitól, azaz továbbra is privát csapatként folytatják a működésüket. A versenyzői felállásukat egyelőre nem jelentették be, de elképzelhető, hogy a következő napokban vagy hetekben erre is sor kerül, mindenesetre a váltással – amelynek köszönhetően jövőre várhatóan nyolc márka képviselteti majd magát a rajtrácson (a Suzuki mellett a Kawasaki, a Ducati, a Yamaha, a Honda, az Aprilia, a BMW és az MV Agusta) kapcsolatban így nyilatkozott a csapatvezető a WorldSBK.com weboldal hasábjain:
 
„Ezt a döntést azt követően hoztuk meg, hogy piacra dobták az új GSX-R1000-est. Tetszett az elképzelés, hogy visszahozzunk a világbajnokságra egy márkát, amely korábban már történelmet írt. Emellett az is érdekes lehetőség, hogy egy új projekten dolgozhatunk, még ha mindezt gyári támogatás nélkül is tesszük. Továbbra is privát alakulat maradunk, és tudjuk, hogy rengeteg munka vár ránk a motor fejlesztése terén, hiszen eddig nem is szerepelt a mezőnyben, de készen állunk a kihívásra. Egyúttal köszönetet szeretnék mondani a Kawasakinak az elmúlt években nyújtott támogatásáért.”
 
Fotó: Dominic Schmitter Facebook
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: