Jegyek

Suppo: „Nincs akkora szavam a HRC-nél, mint Rossi gondolja”

MotoGP
Suppo: „Nincs akkora szavam a HRC-nél, mint Rossi gondolja”
2012.08.01. 08:36
Egyre több találgatás lát napvilágot arról, hogy a kilencszeres világbajnok Valentino Rossi jövőre hol folytathatja pályafutását. Az olasz klasszis a napokban elárulta, hogy három opció létezik számára, az egyik, hogy marad a Ducatinál, a másik a gyári Yamaha, a harmadik pedig az egyik szatellit Honda, amire azonban Livio Suppo személye miatt nem lát túl nagy esélyt.
 
„Az egyik nem-gyári Honda csapattól is kaphatnék ajánlatot (a Gresini Honda és az LCR Honda jöhet szóba – a szerk.), de nem hiszem, hogy erre sor kerülne, mert Livio Suppo nem szívesen látna engem ott”- fogalmazott a minap Rossi. Suppo korábban 11 éven át dolgozott a Ducati marketingmenedzsereként, majd MotoGP projektvezetőjeként, és sokak szerint nem véletlen, hogy éppen akkor távozott az olasz gyártótól, amikor Rossi odaigazolt, hiszen állítólag addig is ő volt a Ducati – Rossi „házasság” fő kerékkötője.

Suppo jelenleg a HRC kommunikációs és marketingigazgatójaként tevékenykedik, és Rossi nyilatkozatára reagálva gyorsan le is szögezte, hogy nincs ám akkora beleszólása a dolgokba a Hondánál, mint ahogy azt a kilencszeres világbajnok gondolja.

„Köszönöm Rossinak, mert megtisztelő, hogy ilyen nagyra tart, de az igazság az, hogy nincs akkora hatalmam, mint amivel ő felruház engem, hiszen én csak egy kommunikációs és marketingigazgató vagyok a Hondánál”- szögezte le Suppo.

Az olasz szakember az elkövetkezendő napokban ráadásul nem is a MotoGP-s projekten fogja járatni az agyát, hiszen lett egyéb elfoglaltsága – Japánban fog tanácsokat osztogatni a Dakarba visszatérő Hondának. Erre utalva Suppo egy tréfás megjegyzéssel zárta nyilatkozatát: „Talán adhatnék Valentinónak egy Hondát a Dakarra!”- tette hozzá hangsúlyozottan csak a vicc kedvéért Suppo.    

Rossi persze vélhetőleg szeretné egy gyári csapatban folytatni pályafutását, így az egyik szatellit Honda csapathoz való igazolás tényleg csak egy amolyan végső, harmadik opció lehet a számára.
Írta: Borbás Bálint

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss

VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2016. Június 05. 14:00
Katalán Nagydíj
Circuit de Catalunya

Épült: 1991
Teljes hossza: 4727m
Szavazás
Mire lesz képes Valentino Rossi ellen Maverick Vinales 2017-ben?
Könnyedén legyőzi, s a vb-cím is az övé lesz!
Általában gyorsabb lesz az olasznál, és előtte végez összetettben.
Nagyjából a „Doktor” szintjén fog teljesíteni.
Elmarad Rossitól, de egy-két győzelem így is összejön neki.
Csúnyán lebőg mellette, és épp csak harcban lesz a dobogós helyekért.
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. J. Lorenzo Yamaha 115
2. M. Marquez Honda 105
3. V. Rossi Yamaha 78
4. D. Pedrosa Honda 66
5. M. Vinales Suzuki 59
6. A. Espargaro Suzuki 49
7. P. Espargaro Yamaha 48
8. H. Barbera Ducati 43
9. A. Iannone Ducati 41
10. E. Laverty Ducati 36
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2016  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: