Supersport

Sebestyén Peti: „Szeretnék a szezon nagy részében a top 10-ben szerepelni”

Ott folytatná a Supersport-vb-n induló magyar motoros, ahol tavaly abbahagyta, de ő is tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen elmondása szerint minden eddiginél erősebb mezőny jött össze a kategóriában. Egy edzésbemutatóval tarkított sajtótájékoztatón beszélgettünk a hondás versenyzővel.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Szezon előtti sajtótájékoztatót tartott Sebestyén Péter, ám az nem a megszokott „beülnek a résztvevők egy hosszú asztal mögé, az újságírók meg székeken ülve kérdeznek tőlük” forgatókönyv szerint zajlott. Az idén is a Supersport-világbajnokságon induló motoros ugyanis egyúttal betekintést engedett abba, hogyan is néz ki a fizikai felkészülése. A helyszín a Springday Health Club volt, ahol a fiatal versenyző edzője, Ormai Patrik segítségével több gyakorlattípust is bemutattak, amelyeket aztán a nálam vállalkozókedvűbb és főként sportosabb kollégák akár ki is próbálhatták.
 
Az egyértelmű volt a bő félórás, a gyakorlatokat tömörítve bemutató „miniedzés” alapján, hogy egy motorversenyző fizikai felkészülése rendkívül szerteágazó. Egyszerre kell fejleszteni a koordinációs készséget, a koncentrációt, az állóképességet és természetesen az izomzatot és az erőnlétet is. Nagyon fontos például a törzs és a comb erősítése, ugyanis a motorversenyzők sokkal inkább azzal kontrollálják a gépet, semmint a karjukkal (emlékezhetünk rá, hogy tavaly Jorge Lorenzónak éppen ezért jelentett megváltást a Ducati új, számára kényelmesebb tankkialakítása, mert azzal terhet vett le a karjáról).

A gyakorlatok között szerepelt ugrálókötelezés, labdavezetés, sőt boksz is: mint azt Peti elárulta: a küzdősportok kiváló kiegészítést jelentenek a motorversenyzők számára, hiszen ugyanúgy gyors reakcióidőre és kiváló erőnlétre van szükség hozzájuk – ő maga egyébként korábban karatézott és birkózott is. A 24 éves motoros heti három alkalommal legalább egy órát edz Patrikkal, a felkészülés pedig három fázisból áll, és bő két héttel a Phillip Island-i nyitány előtt már az élesítés szakaszában járnak. De ezzel még nem ér véget Sebestyén fizikai felkészülése, hiszen továbbra is jár a Fit4Race csapatához is edzeni, emellett egyéb sportokat is űz az úszástól elkezdve a futáson át az időjárás függvényében a kerékpározásig.
Nem véletlen, hogy a rendhagyó sajtótájékoztató elsősorban a fizikai felkészülésre lett felfűzve, ugyanis Peti szemlélete szerint ezzel lehet behozni azt a hátrányt, amelyet azzal szednek össze a magyar motorosok, hogy télen az időjárás miatt itthon nem lehet pályamotorozni. A supersportos versenyző nemrég a saját szemével is megtapasztalhatta, mennyire más a spanyol gyerekek felkészülése, hiszen egyhetes edzőtáborban vett részt: elmondása szerint nagyon fontos, hogy az ottani versenyzők gyakorlatilag minden nap motorozhatnak, ráadásul mivel jóval többen is vannak, ez versenyhelyzetet teremt az edzések során is, ami szintén előnyt jelent. Arról pedig, hogy mentális felkészítés terén milyen tapasztalatokkal gazdagodott az említett edzőtáborban, az edzésbemutató után beszélt a P1race.hu-nak:
 
„A csapatnak, akikhez mentünk és ahol Görbe Soma versenyezni fog, azaz a Bester Capital Dubai Junior alakulatának van egy versenyzője az ETC-ben, aki idén Soma csapattársa is lesz. Tulajdonképpen az ő felkészülését és munkáját mutatták be az elmúlt négy évről, és hogy mit terveznek a jövőre: azt próbálták kicsit mélyebben elmagyarázni, hogy mi miért történik, mitől válhat valaki jó motorversenyzővé. A csapatfőnök, aki egyben mérnök és aki az előadásokat tartotta, már lassan húsz éve a vb-n dolgozik, anno még az Asparnál is dolgozott, amikor Talmácsi világbajnok lett – bár nem pont Gábor mellett. A lényeg, hogy nagyon sok jó versenyzővel dolgozott, ezért hatalmas tapasztalata van, nagyon ért a gyerekekhez, és nagyon jól el tudja mondani, mi az a mentalitás, ahogy hozzá kell állni a dolgokhoz.”

Ennek kapcsán azt is megkérdeztük Petitől, hogy a mentális felkészítés és az utánpótlásnevelés tudatos felépítése terén megmutatkozó különbségek miatt vannak-e hátrányosabb helyzetben a magyar versenyzők: „Nem feltétlenül mondanám, nálunk is sokan igyekeznek tudatosan csinálni, de teljesen más ott a kultúra. Ott próbálják együtt, közösen csinálni, több száz versenyző van, más a szint, más egy kicsit a felkészülési rendszerük is. De nem gondolom, hogy csak ez jelenti a különbséget. Tényleg nagyon sok mindenben különbözünk a spanyoloktól, elég csak arra gondolni, hogy nekünk kiesik két-három hónap motorozás: krosszozni tudok ugyan járni, de aszfaltot például egyáltalán nem látok ebben az időszakban. A spanyolok ezt az időszak heti négy-öt motorozással töltik, méghozzá rendes pályán, ez óriási lemaradás nekünk: amíg mi február-március környékén elkezdünk motorozni és visszahozni az előző év végi szintet, azt ők a télen is fenntartják és a következő évben így még fejlettebben vághatnak neki a szezonnak.”
Természetesen a felkészülés mellett az előttünk álló idényről is beszélgettünk. Sebestyén 2019-ben annál a CIA Landlord Insurance Hondánál fog versenyezni, ahol már a tavalyi szezon második felét is teljesítette, s amelynek színeiben többször is pontot szerzett, a katari évadzárón pedig az első tízbe is befért. Csapattársa viszont nem Kyle Smith lesz, a korábban a Supersportban futamgyőzelmet is szerző brit helyett ugyanis Jules Danilo érkezik honfitársunk mellé. Smith távozásáról és új csapattársáról is kérdeztük a magyar motorost:
 
„Smithszel nagyon jól összehaverkodtunk, együtt utaztunk például Argentínába, nagyon sokat beszélgettünk. A nyers tempó tekintetében az egyik legjobb versenyzőnek tartom: ő az a típus, aki csak felül a motorra, és rögtön elképesztően gyors. Ennek köszönhetően nyert futamokat, állt dobogón, és eljutott arra a szintre, hogy ő fizetésért szeretne motorozni, a menedzsmentje pedig nem segíti annyira, hogy kellő szponzori hátteret biztosítsanak neki. Úgy látszik, nem elég, ha valakinek dobogói és győzelmei vannak, ez arról szól, hogy ki mennyi pénzt tud hozni. Ami az új csapattársamat illeti: kíváncsian várom a Jules Danilóval való munkát, érdekes lesz látni, milyen egy versenyző, aki a Moto2-ből jön át. Ez egy jó mérce lesz nekem és a csapatnak is.”

A Moto2-ből Supersportba való átnyergelés már-már egyfajta tendenciának nevezhető, hiszen Sandro Cortese ugyanígy lett tavaly világbajnok, idén pedig Danilo mellett például Isaac Vinales is ezt az utat fogja bejárni. „Egyfajta versenyzőtemetőnek szoktam hívni a Moto2-t, mert rengeteg jó versenyző van, viszont kevés olyan csapat, amely tudja is támogatni őket jó technikával és jó szakemberekkel. Az árak nagyon magasak, és nem biztos, hogy a megfelelő versenyzők ülnek a jó motorokon. Látszik, hogy például Cortese is világbajnok motoros, a Moto2-ben mégsem tudott dobogó közelébe sem kerülni, emiatt váltott. A Supersportban könnyebben talált jó motort, és ha nem is simán, de világbajnok is lett – ez a különbség talán a két kategória között” – magyarázta Sebestyén, aki azt is elmondta, Danilóval ellentétben ő miért nem vett részt a legutóbbi, portimaói privát teszten:
„Sajnos mi kicsit későn írtuk alá a szerződést, emiatt nem volt még kész a motorom, nem állt össze úgy a csapat, akkor még kicsit bizonytalan volt a helyzet. Nem a csapat akart kiszúrni velem, egyszerűen csak az infrastruktúra nem állt még készen akkor. Danilónak amúgy is fontos volt a teszt, hiszen nem ült még Supersport-gépen, én pedig még tudok majd tesztelni Phillip Islanden a verseny előtt két napig.”
 
De vajon milyen támogatást ad a PRT Honda csapatának a japán gyártó? „Úgy tudom, elég sok alkatrésszel támogatja az istállót a Honda, de nem gyári csapat vagyunk, és nem is közvetlenül a Hondán keresztül érkeznek ezek. Ők már annyira nem folynak bele a hatszázas kategóriába sajnos, sokkal inkább az ezresek felé tekingetnek: elég sok pletyka van róla, hogy jön majd oda új motor is, ami már nem a Fireblade lesz. Ezzel a motorral, ami most van, jövőre már nem is lehet majd a hatszázasok között versenyezni, szóval az is kérdés, hogy mi lesz a jövőben. Tény, hogy kicsit öregecske motor már, bár szerintem váz szempontjából az egyik legjobb – a kérdés, hogy az erőforrás terén sikerült-e feljebb hozni.”
 
Végezetül pedig az idei céljairól is beszélt a jövő héten már Ausztráliába utazó versenyző: „A terv az, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk, tehát mindenképp a pontszerzők között végezzek, és a szezon nagyobb részében szeretnék a top 10-ben szerepelni. Ezen viszont még nagyon sokat kell dolgozni, hogy a motor és én is olyan szinten legyünk. Ez persze nem lesz egyszerű, mert a Kawasaki is egy újabb fejlesztéssel jött ki, az is biztosan erős lesz, és Jó versenyzők ülnek a Yamahákon és a Kawasakikon is – szerintem ennyire erős még soha nem is volt a Supersport-világbajnokság mezőnye.”

Fotók: Faster Promotion


Hozzászólások