MotoGP

Rossi: „Többre van szükségünk, hogy a győzelemért harcolhassunk”

Alapvetően optimistán értékelte a hétfői brnói tesztet a Yamaha olasz motorosa, de hozzátette: a várva várt jelentős elektronikai fejlesztés még mindig nem érkezett meg.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Valentino Rossi már a Cseh Nagydíj hétvégéje előtt igyekezett lehűteni a kedélyeket azzal, hogy a hétfői tesztre sem fog megérkezni a komoly elektronikai fejlesztés, csupán „apróságokat” fognak kipróbálni. Ezekkel összességében elégedett volt az olasz motoros a brnói gyakorlást követően, ám azt is hozzátette, hogy ha választania kellene, továbbra is ugyanazzal a géppel menne, amellyel vasárnap nem fért fel a dobogóra:

„Jól sikerült teszten vagyunk túl, mivel hasonlóan forró körülmények között kellett motoroznunk, mint a versenyhétvégén” – értékelt Rossi a Crash.net hasábjain. „Főként az elektronikán dolgoztunk a kigyorsításokat, az első gázérintéseket illetően, valamint azon, hogy megpróbáljuk életben tartani a gumikat egy versenytávon keresztül. Volt egy apróság, amit kipróbálhattunk a kigyorsítást érintően, és találtunk is valami biztatót, de sajnos Ausztriára ez még nem lesz kész, mivel mindent össze kell raknunk.”
„Végső soron, ha most újra versenyeznem kellene, ugyanazzal a motorral mennék, mint vasárnap, mivel nem igazán tudtunk fejlődni. Nehéz munka ez, mert apránként és precízen kell haladni, szóval lehet, hogy még több időre van szükségünk. Úgy vélem, Ausztriában ugyanaz lesz a helyzet, mint itt. Kipróbáltam egy burkolatot is az egykerekezés ellen, de nagyon hasonlónak tűnt, illetve a Michelin eltérő első gumiját is, de az nem igazán tetszett.”


A 39 éves versenyző hosszú ideje sürgeti a Yamahát az elektronikai fejlesztések terén, így joggal merül fel a kérdés, hogy nem frusztrálja-e a folyamatos késlekedés és az emiatti nyeretlenségi széria: „Ez ilyen, próbálkoznunk és dolgoznunk kell. Összességében az idei eredményeink nem annyira rosszak, közel vagyunk az elejéhez. Kicsit többre van szükségünk, hogy megtegyük az utolsó lépést, hogy a győzelemért harcolhassunk. De hogy ez ma érkezett volna meg? Nem” – fogalmazott Rossi, hozzátéve, hogy a vállfájdalmak miatt kidőlő csapattárs, Maverick Vinales hiánya ellenére sem kellett változtatnia saját hétfői programján.

Fotó: Yamaha Racing


Hozzászólások