Formula-E

Rosenqvist indul Wehrlein helyett a rijádi szezonnyitón

Némileg váratlan bejelentést tett a Mahindra: a december közepi első futamon még nem frissen leigazolt német pilótájuk, hanem a jövőre már az IndyCarban szereplő svéd fogja vezetni egyik autójukat.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A Mahindra az utolsók között jelentette be a 2018/2019-es versenyzői felállását a Formula-E-ben: az indiai gyártónál teljesen új felállást láthatunk majd, hiszen Pascal Wehrlein és Jerome D’Ambrosio vezeti majd a második generációs autókat az IndyCarba távozó Felix Rosenqvist és a versenyzéssel felhagyó Nick Heidfeld helyett. A két új szerzemény közül egyértelműen Wehrlein a nevesebb szerzemény, hiszen a DTM-ben bajnoki címet szerzett, s a Formula-1-ben is jól szerepelt.

A némettel néhány hónapja bontott szerződést a pilóta útját addig egyengető Mercedes, ezáltal vált igazolhatóvá a Mahindra számára is (és ezért került szóba egy rövid időre a Toro Rossónál is). Úgy tűnik azonban, hogy Wehrlein mercedeses kontraktusa a 2018-as naptári év végéig még érvényes, a Mahindra ugyanis bejelentette, hogy a december közepi szezonnyitón még nem tud rajthoz állni. A helyére Rosenqvist ugrik be – vagyis igazából vissza –, a svéd így nyilatkozott a némileg meglepő és váratlan bejelentés kapcsán:

„Örülök, hogy újra csatlakozhatom a mahindrás srácokhoz a rijádi versenyre. Különleges alkalom lesz ez, hiszen ekkor indul útjára egy új korszak a Formula-E-ben. Bár a valenciai előszezoni teszten nem vettem részt, sokat mentem az új autóval annak fejlesztési fázisában, szóval felkészült leszek. Már alig várom, hogy újra együtt dolgozzak a csapattal, és a legjobbamat fogom nyújtani, hogy segítsek eredményesen kezdeni a szezont” – mondta el Rosenqvist. A Mahindra főnöke szerint a januári marrakeshi fordulón már Wehrlein vezetheti majd az autót.

Fotó: Formula-E Media


Hozzászólások