Supersport

Reagált a csapat: „Krummenacher vádjai alaptalanok és váratlanok”

Nem hagyta szó nélkül a Bardahl Yamaha a svájci vasárnapi kirohanását: a csapatvezető szerint valóban volt sebességbeli eltérés két versenyzőjük gépe között, ám az a két motoros termetéből adódott.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Randy Krummenacher előnye nyolc pontra olvadt a Supersport-világbajnokság összetettjében az argentin futamot, amely után a svájci az Eurosport kameráinak nyilatkozva azzal vádolta meg csapatát, hogy Federico Caricasulót favorizálják vele szemben. A versenyző szerint egész egyszerűen lassabb motort adtak neki San Juanban, mint olasz kollégájának és riválisának, s amúgy is régóta egyértelmű, hogy a garázs másik fele sikerének jobban örülnek.

Mindezt persze nem hagyta szó nélkül a Bardahl Evans Bros. Yamaha alakulata, a csapatvezető Fabio Evangelista szerint a vádak alaptalanok, csak a két motoros méret- és súlybeli különbségéből adódott a sebesség terén tapasztalt differencia. Az alábbiakban a csapat közleményét mutatjuk: 

„Nagyon sajnáljuk a súlyos vádakat, amelyekkel Randy Krummenacher illetett minden egyes nemzetközi médiumokban. A vádak egyszerre alaptalanok és váratlanok. Azonnal szeretnénk kijelenteni, hogy soha senkit nem favorizáltunk a csapaton belül sem az előző versenyeken, sem a mostanin. Tisztában vagyunk, milyen nyomás nehezedett Randyre ezen a hétvégén annak fényében, hogy mekkora a tét, de csak cáfolni tudjuk a vádjait.”

„A csapatunk nem engedheti meg magának, hogy bármilyen szinten másképp kezelje a versenyzőit, hiszen más istállókkal és motorosokkal együtt harcolunk a Supersport-világbajnoki címért. Az egyetlen célunk, hogy a versenyzőink a bajnokság élén végezzenek anélkül, hogy az egyiket előnyben részesítenénk a másikkal szemben.”

„A futam utáni első ellenőrzések kimutatták, hogy a teljes versenyen átlagosan 2-3 km/h különbség volt Caricasulo és Krummenacher sebessége között. Caricasulo volt a gyorsabb, ahogy más esetekben is így volt, köszönhetően a súlybéli és aerodinamikai különbségeknek. Összehasonlítottuk Randy sebességét a vasárnapi győztes Jules Cluzelével is, és a két motor teljesítménye nagyon hasonló annak ellenére, hogy itt is jelentős súlybéli különbség van a két versenyző között.”

„Éppen ezért szeretnénk újból hangsúlyozni, hogy Krummenacher vádjai teljesen alaptalanok. A következő napokban alaposan kielemezzük a hétvégén gyűjtött adatokat, hogy még tisztább kapjunk a helyzetről. Reméljük, a lehető leghamarabb megoldjuk a problémát és további bizonyítékokkal támaszthatjuk alá a jóhiszeműségűnket, amelyben abszolút biztosak vagyunk.”


Fotó: Yamaha Racing


Hozzászólások