MotoGP

Quartararo húzta be a második edzést Japánban

Péntek délután is egy yamahás volt a leggyorsabb Motegiben, ám ezúttal a Petronas újonca megelőzte Maverick Vinalest. Az immár nyolcszoros világbajnok Marc Marquez harmadik helyen zárt Andrea Dovizioso és Valentino Rossi előtt.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A pénteki nap záró eseményeként került sor Motegiben a MotoGP-sek második szabadedzésére. Az első körök után Marc Marquez ragadta magához az irányítást, Maverick Vinales délelőtti eredményét ugyanakkor csak megközelíteni tudta ekkor a nyolcszoros világbajnok hondás, aki mögött Franco Morbidelli, Jack Miller és Alex Rins három különböző gyártó versenyzői sorakoztak.
 
A tréning középső szakasza szokás szerint a hosszabb etapokról és a versenytempó csiszolásáról szólt. Miguel Oliveira ebben a részben produkált egy elég nagy tempójú kicsúszást a 12-es kanyarban: a Tech3 KTM portugálja szemmel láthatóan megütötte magát, de saját lábán tudta elhagyni a baleset helyszínét.
 
A hajrában aztán elkezdtek érkezni a gyorskörök, végül pedig Fabio Quartararo érte el a legjobb időt, megelőzve Vinalest és Marquezt. Andrea Dovizioso negyedik lett a Ducatival, majd jött a fináléban javító Valentino Rossi, valamint Franco Morbidelli. Jack Miller a legvégén produkált bukásával együtt is hetedik lett, míg az első tízbe Danilo Petrucci, Joan Mir és Aleix Espargaro fért még be, épp csak kiszorítva onnan Alex Rinst és Cal Crutchlow-t.
 
A 2. szabadedzés végeredménye:
1. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'44.764  
2. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'45.085 0.321 / 0.321
3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'45.100 0.336 / 0.015
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'45.414 0.650 / 0.314
5. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'45.466 0.702 / 0.052
6. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'45.562 0.798 / 0.096
7. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'45.577 0.813 / 0.015
8. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'45.619 0.855 / 0.042
9. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'45.641 0.877 / 0.022
10. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'45.721 0.957 / 0.080
11. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'45.730 0.966 / 0.009
12. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'45.804 1.040 / 0.074
13. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'46.020 1.256 / 0.216
14. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'46.330 1.566 / 0.310
15. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'46.557 1.793 / 0.227
16. Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati 1'46.576 1.812 / 0.019
17. Jorge LORENZO SPA Repsol Honda Team Honda 1'46.661 1.897 / 0.085
18. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'46.800 2.036 / 0.139
19. Sylvain GUINTOLI FRA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'46.803 2.039 / 0.003
20. Andrea IANNONE ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'46.969 2.205 / 0.166
21. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati 1'47.158 2.394 / 0.189
22. Mika KALLIO FIN Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'47.312 2.548 / 0.154
23. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'47.974 3.210 / 0.662

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások