Superbike

Portimao teszt, 2. nap: Lowes vezetésével kettős Suzuki-siker

A Superbike világbajnokság csapatainak egy jelentős része még ma is Portimaóban körözött, s vasárnaphoz hasonlóan ezúttal is egy Suzuki végzett a nem hivatalos eredménylista élén. Illetve egész pontosan kettő, ugyanis a rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtó újonc Alex Lowes Eugene Laverty-t megelőzve tudta megnyerni a gyakorlás utolsó napját.
A hétfői volt az utolsó, s a korábbi rossz időjárás miatt tulajdonképpen a második igazán hasznos napja a Superbike mezőnyének első komoly 2014-es erőfelmérőjének Portimaóban. A címvédő gyári Kawasaki alakulatot leszámítva gyakorlatilag minden nagycsapat jelen volt a portugáliai aszfaltcsíkon (Tom Sykes és Loris Baz múlt héten két napig köröztek Almeriában, majd legközelebb február elején, Jerezben próbálgatják a motort), így az Aprilia, a Honda, a Suzuki, a Ducati és számos EVO-s alakulat is a bajnokság egyik állomásának is otthont adó pályán tartózkodott.
 
A nem hivatalos végeredmény pedig kisebb meglepetést okozhat, ugyanis az amúgy eddig is rendkívül meggyőzően teljesítő újonc Alex Lowes zárta az élen a hétfői napot. A brit Superbike bajnokként érkező suzukis annak ellenére tudott a leggyorsabb lenni, hogy délelőtt még bukott is egyet, aminek köszönhetően olaj került a pályára, s így meg is kellett szakítani a körözést. Az eredménnyel ugyanakkor természetesen boldog volt a motoros: „Nagyon örülök, s tudom, hogy bután hangzik, de nem csak a legjobb idő miatt” – idézi őt a MotorCycleNews.com. „Teljesítettem egy versenyszimulációt is, ráadásul nem rossz tempóban. Tekintve, hogy számomra ez egy új pálya, s csak néhány órám volt megtanulni, azt hiszem, jól teljesítettem.”
Eddig rendkívül erősnek tűnik Lowes és Laverty kettőse a Suzukinál
 
Valóban: Lowes eddig abszolút remekel, s még akár titkos esélyese is lehet az idei szezonnak, főleg ha azt is hozzátesszük, hogy mögötte éppen csapattársa, a vasárnapot még megnyerő Eugene Laverty végzett másodikként, azaz a Crescent Suzuki is kifejezetten erősnek tűnik. Tegyük hozzá: a gyártó tavaly is egészen jó eredményeket produkált télen, aztán az idény már közel sem alakult annyira sikeresen, ráadásul fontos tényező, hogy a Kawasaki jelen sem volt Portimaóban, márpedig ők néhány napja gyorsabbnak bizonyultak a Suzukinál Almeriában. Laverty bölcsen úgy is fogalmazott a speedweek.com szakportálnak, hogy bár sok 1:42-es kört tudott ma futni, semmiképp sem mondaná favoritnak magukat az idénynyitóra.
 
A harmadik helyet Jonathan Rea szerezte meg a Hondával, amely alakulat két napot is ráhúzott az eredetileg tervezetthez képest, hiszen korábban nem sok érdemi munkát tudtak végezni az esőzések miatt. Márpedig szükség van náluk a fejlesztésekre, s ennek megfelelően elsősorban az elektronikával foglalatoskodott a csapat. Hozzájuk hasonlóan a Ducatinak is van mit javítania a 2013-as eredményekhez képest, de a portugál helyszínen ők sem teljesítettek rosszul: hétfőn Davide Giugliano lett a negyedik, Chaz Davies pedig a hatodik, közre fogva a világbajnokság egyik fő esélyesének tartott apriliás Marco Melandrit. Mögöttük Leon Haslam végzett a hetedik pozícióban a másik Hondával.
A Hondának sikerült fejlődést elérnie az elektronika terén, amit Jonathan Rea harmadik helye is jól mutat
 
A legjobb EVO-s ezúttal is Sylvain Barrier lett a BMW Italia színeiben, megelőzve a mindössze második tesztjét teljesítő MV Agustát Claudio Cortival a nyeregben. Az olasz azonban így is jobbnak bizonyult a Sylvain Guintoli helyén induló apriliás tesztpilótánál, Alex Hoffmannál, akárcsak az EVO Kawasakit vezető Jeremy Guarnoninál, valamint a Honda tesztversenyzőjeként lehetőséget kapó Michele Magnoninál. A szintén a helyszínen lévő Fabien Foret mért idő nélkül zárta a napot.
 
A következő, egyben utolsó európai tesztre tehát február 5-én és 6-án kerül sor, amelyen a Kawasaki mellett a Pata Honda fog még részt venni a gyári csapatok közül, míg a többieket az előzetes hírek szerint legközelebb csak a Phillip Island-i szezonnyitót megelőző kollektív gyakorláson láthatjuk körözni az ausztráliai aszfaltcsíkon.
 
A portimaói teszt második napjának nem hivatalos végeredménye:
1. Alex Lowes brit Crescent Suzuki 1'42.5
2. Eugene Laverty ír Crescent Suzuki 1'42.6
3. Jonathan Rea brit Pata Honda 1'42.9
4. Davide Giugliano olasz Ducati 1'43.0
5. Marco Melandri olasz Aprilia 1'43.1
6. Chaz Davies brit Ducati 1'43.2
7. Leon Haslam brit Pata Honda 1'43.5
8. Sylvain Barrier francia BMW EVO 1'44.0
9. Claudio Corti olasz MV Agusta 1'44.5
10. Alex Hoffman német Aprilia (tesztpilóta) 1'45.0
11. Jeremy Guarnoni francia Kawasaki EVO 1'45.3
12. Michele Magnoni olasz Pata Honda (tesztpilóta) 1'46.4
13. Fabien Foret francia Kawasaki EVO  



Hozzászólások