Jegyek

Poncharal gyári támogatást szeretne Zarcónak

MotoGP
Poncharal gyári támogatást szeretne Zarcónak
2017.12.06. 14:07
A Tech3 Yamaha csapatvezetője szerint a hangvillások is jól járnának azzal, ha Rossi és Vinales mellett a francia is a legfrissebb fejlesztésekkel menne. Poncharal azt is tudja, hogy nehéz lesz 2018 után is megtartani a versenyzőjüket.
 
Imádod a motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha ez a kettő igaz rád, és szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, akkor jelentkezz hozzánk gyakornoknak! Részletek ide kattintva. (x)

A 2017-es évad egyik legkellemesebb meglepetését Johann Zarco szolgáltatta, aki újoncként több pole-pozíciót és dobogós helyezést is szerzett, miközben nem egyszer kemény csatára késztette a legjobbakat is. Természetesen ő lett ezzel az év újonca, s a privát versenyzők között is ő végzett a legelőkelőbb helyen a tabellán (jövőre ezért már az Independent Team Rider Trophy-t is bezsebelhetné) – ám ami még figyelemreméltóbb volt, hogy olykor a gyári yamahásokat is le tudta győzni annak ellenére, hogy egy évvel korábbi modellel versenyzett. Teljesítménye kapcsán már korábban is felmerült, hogy esetleg a hangvillások neki is 2018-as motort adhatnának jövőre, Herve Poncharal szerint pedig ezzel mindenki csak jól járna:

„Egyértelmű, hogy nekünk, a Tech3 csapatának és magának a versenyzőnek is nagyon jó lenne ez, de szerintem a Yamahának is. A Moto2-ben is az a Kalex egyik erőssége, hogy nagyon sok motoros használja a vázukat, ezért jóval több információt tudnak gyűjteni és sokkal gyorsabban képesek fejleszteni” – idézi szavait a Motorsport.com. „Számomra teljesen egyértelmű, hogy ha lenne egy harmadik versenyzőjük is, 33 százalékkal több adat állna a rendelkezésükre. És Johann most már nem is újonc, hanem egy topversenyző a MotoGP-ben. Megvan a tapasztalata és pontosan tudják, technikai szempontból is milyen jók a visszajelzései. Jó lenne, ha gyári támogatást kapna a Yamahától, de összességében amúgy is komoly támogatást fog kapni 2018-ban.”

Poncharal arra is felkészült már, hogy a 2018-as idény után Zarcót elcsábítja tőlük egy gyári alakulat – akár a Yamaha az esetlegesen visszavonuló Valentino Rossi helyére, akár a szintén szóba került KTM. „Nem szabad alábecsülnünk, hogy szinte mindenkinek lejár a szerződése, és tudjuk, hogy az egyeztetések nagy része már el is kezdődött 2019-et illetően” – fogalmazott a csapatfőnök. „Egyértelmű, hogy érdeklődnek Johann iránt, hogy gyári versenyző legyen. Szomorú lenne, ha nem tudnánk megtartani, de ez teljesen érthető is lenne. Jó lenne úgy megtartani, ha mi is gyári motort és ugyanolyan támogatást kapnánk, mint a gyári versenyzők. De ha ez nem történik meg, akkor is azt szeretnénk, ha Johann fejlődni tudna, és az utolsó lépést egy gyári csapathoz való kerüléssel tudná megtenni. A mi teljes költségvetésünk nagyjából 30 százalékkal kevesebb, mint egy gyári motoros fizetése. Mi csak egy szatellit gárda vagyunk, és még ha jó motorunk és szerelőink is vannak, kell lennie bizonyos anyagi jutalmazásnak is az olyan versenyzők felé, mint Johann.”

Fotó: Yamaha Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: