Újdonság

Pedrosa nem akart bajt, így Stonerrel együtt állhatott...

MotoGP
Pedrosa nem akart bajt, így Stonerrel együtt állhatott a dobogón
2012.06.17. 19:58
Hirtelen bevillant egy kép Dani Pedrosának, amikor éppen csapattársát, Casey Stonert üldözte a Brit Nagydíj 2. helyéért, és a képen mindkét Repsol-Honda a földön volt. Ekkor vett vissza a spanyol, és hagyta, hogy békességben beérjenek a második és harmadik helyen.
 
Pedrosa szerint egyre sürgetőbb a vibráció megoldása, különben nem fognak tudni mit kezdeni a Yamahával. Stoner hátsó gumija igen hamar tönkrement, amikor leszállt a motorról az volt az első dolga, hogy ránézett a gumira. Nem örült a látványnak.
 
Casey Stoner, 2. helyezés
„Nem volt valami nagyszerű versenyünk, már a verseny elején aggodalomra adott okot a Yamahák tempója. Három kör elteltével a motor valamiért nem ment jól, bal oldalon a gumi szinte azonnal teljesen tönkrement. Az volt a tervem, hogy az élre török, feltartom őket, de Bent nehéz volt megelőzni, aztán egy kisebb hibát ejtett, akkor sikerült elosonnom mellette. Tudtuk, hogy nem olyan jó a tempónk, és gyorsan utolérnek, ezért míg az élen voltam, mindent beleadtam. A gumi peremén nem volt meg a kellő tapadás, emiatt sokat vesztettünk a kanyarok közepén, ezért a féktávon kellett spórolni és a kigyorsításon még jobbnak lenni, ami nem volt egyszerű feladat. Ha a tapadásunk jó lett volna, győzelemre törhettünk volna, de a futam után megnéztem a hátsó gumit, és valami nyilvánvalóan nincs jól a motorral.”
 
Dani Pedrosa, 3. helyezés
„Vegyes érzéseim vannak. Örülök, hogy dobogóra léphettem ezen a pályán, több okból is: itt mindig sokat bajlódtam, az időjárási körülmények miatt nem volt egyszerű beállítani a motort, és a rajtom sem volt a legjobb. Az első kör végén hetedik voltam, de sikerült nyugodtnak maradnom és körről körre gyorsabb lettem, jó ritmusban tudtam motorozni. Láttam, hogy Jorge jön mögöttem, majd el ment mellettem, én közben pedig megelőztem Doviziosót, Bautistát, Spiest és Casey-t is utolértem, aki akkor másodikként ment. Kétszer próbáltam megelőzni, de mindig el tudott húzni egy picit. Aztán az utolsó sikánban is nekiduráltam magam, de akkor bevillant egy kép, mindkét Repsol-Honda a földön volt, ezért inkább maradtam a harmadik helyen. Jó dolog, hogy mindketten dobogóra állhattunk, már csak azért is, mert ez volt a csapat első versenye az új első gumikon, csak a bajnokságunknak nem tett jót ez az eredmény. Muszáj megoldanunk a vibrációs gondjainkat, mert Jorge per pillanat túl erős a Hondáknak.”
Írta: Vér Viktória

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
 
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Szavazás
Mi a véleményed az ötletről, mely szerint Magyarországon is rendeznének egy Man TT jellegű futamot?
Szuper, én biztosan ott lennék a helyszínen
Nem érdekelnek az utcai versenyek
Nem szabadna egy ilyen veszélyes futamot Magyarországon rendezni
Örülnék neki, de inkább a tévéből nézném a viadalt
VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2013. Június 02. 14:00
Olasz Nagydíj
Autodromo Internazionale del Mugello

Épült: 1974
Teljes hossza: 5245m
banner
Hozzászólások
Utolsó: 2013.05.23. 13:30
74 db
Utolsó: 2013.05.23. 11:49
1 db
Utolsó: 2013.05.23. 11:40
8 db
Utolsó: 2013.05.23. 10:40
29 db
Utolsó: 2013.05.23. 10:05
111 db
Utolsó: 2013.05.23. 09:43
7 db
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. D. Pedrosa Honda 83
2. M. Marquez Honda 77
3. J. Lorenzo Yamaha 66
4. C. Crutchlow Yamaha 55
5. V. Rossi Yamaha 47
6. A. Dovizioso Ducati 39
7. A. Bautista Honda 38
8. N. Hayden Ducati 35
9. A. Espargaro ART 20
10. A. Iannone Ducati 18
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2013  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: