Formula-E

Őrült kezdés után első Jaguar-győzelem Rómában

A Jaguar Racing versenyzője egy kemény manőverrel szerezte meg a győzelmet, ami azt jelenti, hogy a szezon hét futama során hét különböző versenyzőnek és csapatnak sikerült nyernie.
André Lotterer rajtolt a pole-pozícióból a Formula-E 2018-19-es szezonjának hetedik futamán. A mezőnynek a kategória történelme során most először kellett vizes pályán megkezdenie a 45 perc + 1 körös viadalt. Sima volt a rajt, hiszen DS Techeetah német versenyzője simán eljött a rajtnál, nyomában Mitch Evansszel és Stoffel Vandoorne-nal. Nem volt ellenben szerencséje a római hétvégére visszatérő Maximilian Günthernek, mert már az első körben elvesztette az első szárnyát, így az ő versenye ismét borzalmasan alakult (később még egy 5 másodperces, valamint egy áthajtásos büntetés is kapott, mivel túl gyorsan ment sárga zászlós fázis alatt), valamint José Maria López is sikeresen kiiktatta Sam Birdöt a versenyből, amiért egy áthajtásos büntetéssel jutalmazták utólag. Három perccel a kezdés után azonban az argentin versenyző beleállt a falba és emiatt a teljes mezőny feltorlódott, így be kellett lengetni a piros zászlót.
Majdnem egy teljes óra szünet után indult ismét útjára a mezőny. A hosszú várakozás Birdnek kedvezett, ugyanis a sérült autója elkészült az újraindításra. A safety car mögött néhány versenyző azonnal használta a támadó módot, és komoly támadásba kezdtek az első négy ellen, miközben Alexander Sims egy 10 másodperces büntetést kapott, hátrébb pedig Edoardo Mortara esett hátra, Daniel Abt pedig elfékezte magát.

Fél órával a vége előtt Evans nagyon keményen elkezdte szorongatni Lotterert, de a mezőnynek ismét lassítania kellett, mivel Felipe Massa megállni kényszerült a Venturival. A Jaguar versenyző ezután végül úgy döntött, hogy az attack mode segítségével megpróbálj komoly nyomást helyezni a német versenyzőre. Ennek a harcnak koccanás lett a vége és mivel Lotterernek el kellett kerülnie a falat, az ausztrál megszerezte a vezetést, de megkapta ezzel együtt az utolsó figyelmeztetést is a versenyigazgatóságtól.
Ezután a német kétszer is felvette egymás után a támadó módot, miközben Evans viszont elhibázta az ívet, és így nem tudta felvenni a bónusz energiát. Az ausztrál végül meg tudta tartani a vezetést, de ekkor már spórolnia kellett a mezőnynek. Evans mellé Lotterer és Vandoorne álhatott fel a dobogóra. A Jaguar győzelmével hét különböző futamon, hét különböző pilóta és hét különböző márka nyert a szezonban. Hátrébb egyébként még Jean-Eric Vergne kapott egyébként még egy áthajtásos büntetést, mivel sárga zászlós periódus alatt előzőtt.

A futam végeredménye:


Hozzászólások